Áradások követték a csapadékos hetet

Egy rendkívül száraz március, és egy optimális csapadékmennyiséget szállító április után a május már túlságosan sok csapadékot hozott.. Az elmúlt hetek csapadékos időjárását tetézte ez a hét, amikor is gyakorlatilag három napig szakadt, kisebb megszakításokkal, és ez környékünk vízfolyásain illetve állóvizein is meglátszik. A Soproni-, illetve Felsőpulyai járásokban is kiöntött több patak, a Felsőpulyai járásban rengeteg ház pincéjébe be is tört a víz, a tűzoltók egész nap vonultak. A Doborján-patak Doborjántól a torkolatáig sok szántót elárasztott, vízátfolyás miatt pedig az L227-es mellékutat is le kellett zárni egy időre. A megáradt Doborján-patak Szabadbárándon Az áradás Felsőpulyát és térségét sem kímélte, itt a Csávai-patak okozott gondot a lakóknak, meg persze a tűzoltóknak is. Alsópulyán ottjártunkkor a víz a Langató felé vezető út hídjának alját mosta, az eső viszont szerencsére már elállt, a Wasserportal Burgenland adatai szerint a vízszint pedig ha lassan is, de csökkenni kezdett. A hömpölygő Csávai-patak Alsópulyán