A hét végén remek eredményt ért el csapatunk, amely bejutott a Zsíros Tibor férfi Magyar Kupa döntőjébe, és ezüstérmes lett. Sok csapat lett volna a helyünkben! A finálé ugyan nem sikerült, de ahogy edzőnk, Kostas a mérkőzés utáni televíziós nyilatkozatában kifejtette: már az is nagy dolog, hogy bejutottunk a döntőbe, erre kell emlékezni! Csatlakozzunk szakvezetőnkhöz, és emlékezzünk a szépre, azaz a Szolnok bravúros legyőzésére
Két témát érintenénk csapatunk szédületes, Magyar Kupa-döntőt érő bravúrja kapcsán, majd megkérdeztünk néhány játékosunkat, belülről hogy látták, milyennek érezték a négyes döntőt
A fejlődés útján
Van csapatunkban két játékos, akik hihetetlen fejlődésen mentek keresztül a szezon során. Egyikük új, fiatal szerzeményünk, Valerio-Bodon Vincent. Több mérkőzésen is nyerő embernek bizonyult extra dobásaival, betöréseivel zsákolásaival, remek ütemű blokkjaival. A Szolnok ellen ennyire nem volt látványos a játéka, triplái nem „(s)ültek”, mégis nagyon hasznos tagja volt a csapatnak. Talán fel sem tűnt, de több, mint 32 percet a pályán volt ifjú titánunk. Védekezésben rengeteget lépett előre, ezúttal is jórészt sikerült féken tartania emberét, támadásban volt két remek zsákolása, és összesen 6 pontja mellett „kézbesített” 4 gólpasszt, egyetlen eladott labdával.
A másik óriást fejlődő játékosunk a centerünk, Juwan Durham. A szezon kezdetén bizony előfordult, hogy szurkolóink fogták a fejüket, mit is művel a pályán „pálcikaemberünk”. A palánk alatti harcban elsodorták, gyakran kiejtette a labdákat, alig szedett lepattanót, azaz a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt súlytalannak tűnt a palánkok alatt. Később apró lépésekkel azért kezdett játékba lendülni, – nyilván a szürke hétköznapok Kostas által irányította edzésmunkának köszönhetően – és a mezőnyemberek is rájöttek, hogyan lehet őt a leginkább hasznossá tenni a csapat számára. Juwan-ra felkerült pár kiló izom, és az edzéseken minden bizonnyal a Molnár Marcival vívott párharcok is „előre mozdították” játékát.
Egy statisztikai adalék Durham fejlődéséről: a szezon elején, a 2. fordulóban, tavaly, október 8-án Szolnokon beleszaladtunk egy elég méretes, 90-57-es pofonba. A szolnokiak centere, Williamson 11 pontig és 6 lepattanóig jutott, mindössze 21 perc alatt, s aki emlékszik még a két center párharcára, gyakorlatilag „megette” a légiós középjátékostól meglehetősen szerény mutatókkal, 7 ponttal és 4 pattanóval záró Durhamet.
A szombati elődöntőben, napra pontosan fél évre az előbb említett összecsapás után a, a Magyar Kupa elődöntőjében a szolnoki középjátékos gyakorlatilag ugyanazokat a számokat hozta (11 pont, 4 lepattanó), nálunk viszont Durham dupla-duplát ért el (12 pont, 10 lepattanó). Tegyük hozzá, hogy a palánk alatti párharcokban Williamson már nem nagyon tudta beforgatni középjátékosunkat, pontjai többségét kiosztásokból középtávoli és távoli dobásokból szerezte. Durham kapcsán arról sem szabad megfeledkezni, hogy abban is elévülhetetlen érdemei voltak, hogy csapatunk egyáltalán ott lehetett a négyes döntőben, hiszen az Oroszlány elleni negyeddöntőn is dupla-duplát ért el 17 ponttal, 15 lepattanóval.
Nem zsoldosok, harcosok
A szurkolók – nem is mindig alaptalanul – hajlamosak zsoldosként (le)minősíteni a csapatukhoz érkező idegenlégiósokat. Mit is értenek ez alatt? Azt, hogy a csapatukhoz szerződő külföldi kosarasokat alapvetően nem is igazán érdekli, hogy milyen eredményt érnek el együttesükkel, valójában egy dolog számít nekik: csináljanak egy szezont jó statisztikai mutatókkal, hogy jobb helyre, több pénzért állhassanak tovább a következő évadra.
Vegyünk ki két jelenetet a szombati Szolnok elleni elődöntőből. Az egyik ilyen esemény a második félidő elején történt: kanadai irányítónk, Yasiin Joseph 39-35-ös vezetésünknél támadó lepattanót szerzett és 2+1-es akciót mutatott be. Ez a tőle szokatlan, a szolnoki magas emberek szorításában szerzett bravúros kosár óriási lökést adott a csapatnak, akciója egy 12-4-es rohamot indított útjára. A másik kucsfontosságú eseménynek egyik főszereplője szintén kanadai irányítónk volt. A 4. negyed közepén, 69-68-as vezetésünknél történt, amikor veszedelmesen „tört föl” az Olaj, hogy védőpalánkunk alatt egy lepattanóért vívott harcnál „Jóska” testi épségét nem kímélve, szinte felborítva a reklámokat „futtató” LED falat, s átesve azon kanalazta vissza a labdát, jó messzire hajítva azt gyűrűnktől. A labda nagyjából a félpályáig került vissza, harcoltak érte a játékosok, s némi „flipperezés” után a szolnoki hárompontos környékére került. Közben Jordan Barnett, csapatunk a mérkőzésen a legtöbb időt, 35 percet a pályán töltő játékosa szinte reménytelennek látszó helyzetből, akkor már 30 igen nagy iramú játékperccel a lábában, reménytelennek látszó helyzetből tiszta erőből elkezdett sprintelni, hogy megszerezze a labdát. Hitt benne, megszerezte és zsákolt egy hatalmasat – demoralizáló találat volt! Zsoldosok ilyeneket nem tesznek! Ilyeneket HARCOSOK csinálnak!
A finálé után kíváncsiak voltunk néhány játékosunk véleményére: ők hogyan értékelik a fővárosi szereplést.
Yasiin Joseph: – Az első meccsen, a Szolnok ellen nagyon egységesen és jól játszva nagyon szép győzelmet arattunk. Ez azonban fizikailag nagyon sokat kivett belőlünk, a döntőben szinte úgy éreztem, mintha ólomlábakon járnánk, nagyon lassúak voltak a lépéseink, nem tudtuk megbontani a Falco védelmét, összességében azonban a második hellyel nagyon szép eredményt értünk el.
Molnár Márton: – Az elődöntőben a Szolnok ellen a szezon egyik, ha nem a legjobb játékát nyújtottuk, annak pedig külön is örültünk, hogy egy élcsapatot tudtunk legyőzni egy fontos mérkőzésen, ez ugyanis a bajnokságban eddig nem sikerült. A döntőben a Falco agresszív védekezése ellen nem tudtuk a labdát úgy járatni támadásban, mint egy nappal korábban, jobbak voltak, el kell ismerni. Szeretném megköszönni szurkolóinknak egyrészt azt, hogy ennyien elkísértek minket, hogy buzdítottak, és hogy a négyes döntő során végig mögöttünk álltak! Az ezüstéremre pedig büszkéknek kell lennünk, senki nem várta ezt az eredményt a csapattól. Nyakunkon a bajnoki rájátszás, nincs sok idő addig, és arra is próbálunk a lehető legjobban felkészülni.
Valerio-Bodon Vincent: – Összességében egy nagyon jó négyes döntőt játszottunk, a Szolnok ellen igazi csapatként küzdve, harcolva szereztünk egy nagyon szép és értékes győzelmet. Amit sajnálok, hogy a döntőben nem tudtunk nagyobb ellenállást kifejteni, a Falco a Bajnokok Ligájában edződött, és talán az ilyen szintű sorozatterheléshez is jobban hozzászoktak játékosai. Jön a rájátszás, ott is szeretnénk a legjobb négy közé jutni.
Juwan Durham: – Kitűnő meccset játszottunk az elődöntőben, a döntőre nem maradt energia. Csodálatos közönségünk van, jó volt együtt örülni a szurkolóinkkal, de már előre kell néznünk, szerdán indul a bajnoki rájátszás.
Sitku Márton: – Remek érzés volt egy ilyen torna légkörébe beleszagolni. Az elődöntőben csapatként, nagyon jól játszottunk, de az a remek siker, amelyben a remek hangulatot teremtő szurkolónknak is nagy szerepük volt, amint az a döntőben látszott, nagyon sokat kivett belőlünk. Örülök annak, hogy szurkolóinkkal együtt örülhetünk, de rögtön jön a rájátszás, arra készülünk.
Fotók: Bálizs Zsuzsa