A válogatott szünet előtt Körmenden bravúros győzelmet aratva hatos vereségsorozatát megszakító csapatunk, holnap 18 órától az Alba együttesét fogadja.
Mint ismeretes a szünet alatt váltottunk: Shine helyére az ex-körmendi White érkezett. Edzőnk, Kostas úgy véli, Shine sérülései miatt nem hozta, amit vártak tőle, és nem is tudott játékba lendülni, kicsit görcsössé vált a játéka. Helyére szükség volt egy a magyar bajnokságot már ismerő, tapasztalt, labdabiztos játékosra.
Kostas bízik benne, ahogy White, úgy a szurkolótábor is segíteni tud a holnapi nagyon fontos és nehéznek ígérkező bajnokin. A szurkolók kapcsán kiemelte: nagyon sokat jelentett csapatának, hogy a korábbi rossz sorozat ellenére Körmendre is sokan elkísérik a srácokat, a szurkolók buzdítása rengeteget jelent játékosainak, mind a nehéz, mind pedig a szép, jó pillanatokban.
A fehérváriak agresszív védekezése ellen fontos, hogy ne adjanak el sok labdát játékosai, és ezáltal ne engedjenek játékosai sok könnyű kosarat a rendkívül atletikus játékosok alkotta Albának. A szervezett, fegyelmezett védekezés mellett támadásban a saját játékát kell játszania együttesünknek. Kostas bízik benne, hogy holnap este csapata tovább halad azon az úton, amelyen Körmenden elindult.