Újabb torna-győzelemmel zártuk a felkészülést!

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 12, Zsovár 12/3, Zavecz 5, Milovanovic 20/6, Teilane 11 (11 lepattanó) Cs.: Licskai 4, Vágvölgyi 2, Pál Sz. -, Böröndy V. -, Weninger V. -‘A Győr legjobb dobói: Rasheed 14, Simon 10’A Galatasaray ellen aratott pénteki siker után érdeklődve vártuk, mit tudunk nyújtani a döntőben a teljes csapatával felálló megyei riválissal szemben, úgy, hogy a WNBA-ben érdekelt Shenise Johnson mellett ma sem számíthattunk a beteg Krnjic Sara játékára. ‘Együttesünk a feldobás pillanatában magához ragadta az irányítást, melynek köszönhetően gyorsan nagyobb előnyre tettünk szert. Székely Norbert a felkészülés többi mérkőzéséhez hasonlóan ma is bátran használta tini játékosainkat, akik nem rettentek meg a feladattól. A jól küzdő Győr mindent megtett a fordításért, a 35. percben egalizált is, de az utolsó két percben, rutinos játékosaink révén, egy jó színvonalú mérkőzésen, megszereztük a Göcsej Kupa első helyét, mintegy keretbe foglalva felkészülésünket. ‘A harmadik helyen a török euroligás Galatasaray végzett, miután délelőtt magabiztosan győzte le 86-59 arányban a ZTE gárdáját. ‘A következő mérkőzésünk már a bajnoki nyitányt jelenti. Szerdán, 18.30-tól Pasaréten lépünk pályára az MKB-EUROLEASING VASAS vendégeként. Október 7-én, vasárnap pedig ünnepélyes szezonnyitónkon fogadjuk a PEAC-Pécs együttesét, mely biztosan érdekes találkozót ígér!

tovább:
Újabb torna-győzelemmel zártuk a felkészülést!