U20: Cél a négy

Holnap reggel megkezdi szereplését U20-as együttesünk, a korosztályos bajnokság nyolcas döntőjében. Bors Miklós a legjobb négy közé jutást megcélzó – és a korai kezdés miatt már ma délután Budapestre utazó legénysége -, pikáns összecsapással kezdi a sorozatot

Az SKC U20-as együttese – mérkőzések sorrendjében – a Honvéddal, a Budafokkal és a DEAC-cal került egy csoportba, a kvartett első két helyezettje jut a legjobb négy közé, ahová a másik csoport két legjobb csapata kvalifikálja még magát. Fiataljaink szakvezetője kiemelte: fontos lesz a jó kezdés a sok ügyes, igen jó egyéni képességű játékost felvonultató honvédos fiúk ellen, akiket felnőtt csapatunk korábbi edzője, Sabáli Balázs vezet majd. Bors Miklós bízik benne, hogy megmutatkozik majd a Ludovika Arénában, azaz a Honvéd pályáján, hogy játékosaink többsége az egész szezonban felnőtt profi kosarasokkal gyakorolt együtt. U20-as csapatunk szakvezetője, próbálta a lehető legalaposabban videózásokkal is “alátámasztva” felkészíteni együttesünket az ellenfelekből.

Utána, szintén még csütörtökön, de délután a Budafok csapatával találkoznak Werner Vityáék. A Budafok erejéről sokat elárul, hogy bejutott a nyolc közé és képzett, veszélyes magas játékosai vannak. Ezzel együtt Bors Miki nagyon szeretné, ha fiai már az első napon be tudnák biztosítani helyüket a legjobb négy között, az igen erős debreceni együttes elleni pénteki összecsapás eredményétől függetlenül.

U20-as csapatunk programja a csoportmérkőzéseken:
Június 3. csütörtök
9.00: SKC- Bp. Honvéd
17.30: SKC-Budafok

Június 4. péntek
15:00: DEAC – SKC

A Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság részletes programja: ITT!!!

eredeti link