Holnap az előző szezon sikercsapata,a Zalaegerszeg l
Archives: zalaegerszeg
Már a Jeka ellen melegítünk szombaton
„A Szekszárd után egy erősebb csapat következik, ahol Page személyében egy igazi klasszis is található. A Zalaegerszeg ellen szeretnénk tovább formázni azt a fajta játékot, amit a Szekszárd ellen mutattunk. Az is lehet, hogy megpróbálkozunk új dolgokkal. Két eltérő szerkezet csatája lesz, melytől biztos győzelmet várok.” – nyilatkozta a péntek délelőtti edzés után Székely Norbert vezetőedző.
Kedvezőtlen előjelekkel a bravúr reményében a bajnoknál
Holnap este a Zalaegerszeg otthon
Nehezedő feladatok
„A kifejezetten erős Pécs és a Győr csapatán kívül, három olyan együttes is van még a mezőnyben, akik hazai pályán komoly gondot okozhatnak az éllovasoknak. A Fradi és a Zalaegerszeg ellen sikerült venni az akadályt, most a náluk szerkezetileg ideálisabb összetételű Szeged otthonában kell megmutatni az erőnket. A Szeged alacsony és magas játékosokkal is rendelkezik, így nem lehet a fejük felett lejátszani a mérkőzést, mint azt tehettük hétvégén a Zala Volán ellen. Remélem, hogy bővülő taktikai repertoárunk ezúttal is győzelmet eredményez számunkra.”
tovább:
Nehezedő feladatok