Kedden délelőtt 10 órakor hivatalosan is megnyitott a VOLT Fesztivál Sopronban.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – MEGNYITOTT A VOLT – videó, este Depeche Mode + látogatószámok – fotók
Kedden délelőtt 10 órakor hivatalosan is megnyitott a VOLT Fesztivál Sopronban.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – MEGNYITOTT A VOLT – videó, este Depeche Mode + látogatószámok – fotók
5 nap alatt 150.000-nál is több vendéget várnak Sopronba, a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, ahol a legnagyobb küzdőtér elé épülő Telekom Nagyszínpad hét emelet magas, szélessége 24 méter, a súlya pedig több, mint 200 tonna. Nem csoda, hogy a méretek is gigantikusak, hiszen ma már a világ könnyűzenei élvonala adja egymásnak a mikrofont a VOLTon. “Pár éve még álmodni se mertünk arról, hogy a Depeche Mode első, magyarországi fesztiválkoncertjével éppen a Telekom VOLT Fesztiválra érkezik majd.” – mondta el a hétfői sajtóbejáráson Lobenwein Norbert, a VOLT egyik alapító-főszervezője. Fotó: Sipőcz Ármin A legszerethetőbb hazai fesztiválként nyilvántartott VOLT egyben a legeklektikusabb esemény címére is joggal pályázhatna. A Depeche Mode-ot az Iron Maiden, az itthon először koncertező Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki követi a headlinerek soréban, de tízezres közönség várja a szombati záróbulit is, amelyen a ’90-es évek legnagyobb dance-sztárjai lépnek színpadra – mint például a Safri Duo, az Eiffel65, vagy a Mr. President. “Minden bizonnyal ennek a sokszínűségnek is köszönhető, hogy idén a rekordszintű bérleteladás mellett több tízezerrel nőtt az eladott napijegyek száma is.” – tette hozzá Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője, akitől azt is megtudtuk, hogy a csütörtöki nap már teltházas, a többi napra még a helyszínen is lehet jegyet váltani. Szállást csak nagy szerencsével találhat, aki Sopronban és környékén keresgél: hónapokkal ezelőtt már a környező osztrák szálláshelyek is megteltek a VOLT vendégeivel. Nem véletlen, hiszen a VOLT elismerten az egyik legnagyobb turisztikai attrakció idehaza. Az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpad fölé idén 1.000 m2es fedés kerül, a talajt 10.000 m2-en fedik különféle talajtakarók. Az új helyen felépülő óriáskerékről egy tízemeletes ház magasságából nézhetünk körül a VOLTon, de Sopronra és a környező osztrák városokra is rálátunk majd innen. A Telekom Téren egy időben összesen 1400 ember használhatja az ingyenes wifit, a 252 db telefontöltő…
tovább:
A Depeche Mode-dal MA indul a 26. Telekom VOLT Fesztivál!
Dave Gahanék koncertjével indul a 26. VOLT a Lővér kempingben kedden. Ma az utolsó simításokat végzik a helyszínen.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – Felmentünk a nagyszínpadra a Depeche Mode előtt – fotók, videó
Dave Gahanék koncertjével indul a 26. VOLT a Lővér kempingben kedden. Ma az utolsó simításokat végzik a helyszínen.
tovább:
VOLT Fesztivál 2018 – Felmentünk a nagyszínpadra a Depeche Mode előtt – fotók a helyszínről
Kedden kezdődik a 26. VOLT Fesztivál a Lővér Kempingben. A rendezvény helyszínét hétfőn tekintették meg a sajtó képviselői a szervezők és a városvezetés kíséretében.