Oda kell figyelni a Szekszárdra

“Kifejezetten nehéz mérkőzésre számítok az utóbbi évek legerősebb szekszárdi csapatának otthonában, mely hazai környezetben mindenkire veszélyes lesz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de teljes fokú koncentrációra lesz szükség, ha biztos győzelmet akarunk aratni. Ehhez a mi akaratunknak kell érvényesülnie, melyet jó védekezéssel tudunk megalapozni.”Ezzel már három bajnokin leszünk túl, melyre azért volt szükség, hogy az Euroliga rajt előtt a jövő héten még tudjunk felkészülési mérkőzéseket játszani a Kassa és az USA válogatottja ellen. A két találkozó eltérő lesz abból a szempontból, hogy a keddi Kassa elleni mérkőzésen az eredményesség alapvető cél lesz, míg az Amerikai Női Válogatott ellen tudnunk kell, milyen kvalitású játékosok állnak velük szemben a túloldalon, és ennek megfelelően a gyakorlás lesz az elsődleges szempont. Ki kell élveznünk ennek a nem mindennapi találkozónak, estének, minden percét!”

tovább:
Oda kell figyelni a Szekszárdra