Győzött a CSAPAT!

“A tegnapi siker kulcsa elsősorban abban rejlik, hogy az egész mérkőzés folyamán nagy pontossággal, koncentráltsággal játszottunk, játékosaink az egyéni képességeiket teljes mértékben alárendelték a csapat érdekeinek! – emelte ki a főbb momentumokat Székely Norbert. – Döntőnek bizonyult az is, hogy az ilyen mérkőzéseken – ahol hasonló képességű együttesek csapnak össze – kialakuló üresjáratokból, nehéz helyzetekből gyorsabban felálltunk, mint ellenfelünk.”A találkozó folyamán csak apró változtatásokat kellett eszközölnünk, mivel jól játszottunk, ment a csapatnak. Apróbb hibajavításokra volt csupán szükségünk a védekezésünkben. Alapvetően stabilak voltunk ezen a téren is, de edzői szemmel természetesen láttam olyan hibákat, melyeket orvosolnunk kell. Így voltak üres dobások, melyeket nem kontrolláltunk. Ahogy egy vereség után nem szabad földbe döngölni a csapatot, úgy egy ilyen győzelem után sem szabad a mennyekbe szállni. Reálisan látni kell a hiányosságokat is. ”Kemény és nemes ellenfelet győztünk le, mely erőt adhat a folytatásra. Akkor tudunk továbbra is eredményesek lenni, ha a precizitásunk és a játékunk folyamatossága ilyen marad. Szombaton egy nagyon fontos mérkőzés következik, amely arról dönt, hogy az első vagy a harmadik helyről várhatjuk a rájátszást. Nehéz mérkőzésre számítok a Szeged ellen, de élni akarunk azzal a lehetőséggel, melyért keményen megdolgoztunk tegnap!””A találkozón több játékosunk is kimagasló teljesítményt nyújtott. Horti Dóra a palánkok alatt küzdött nagyot a pécsi centerekkel, sikerrel.””Úgy érzem újra úgy játszottunk, melyek az elmúlt években sikerre vezettek minket! Sok mozgással, igazi csapatként léptünk fel támadásban és védekezésben egyaránt. Utóbbi különösen a szünet után működött jól, ahol a Pécs percekig képtelen volt betalálni. A záró negyedben pedig már csak a különbség tartására kellett figyelnünk. A Győr elleni győzelem után is éreztük, hogy kezd összeállni a játékunk, és úgy gondolom, ha ezt így folytatjuk, akkor szombaton a Szeged ellen is győztesen hagyhatjuk el a pályát. Bízom benne, hogy sok szurkoló is kilátogat a szombati mérkőzésre, melyen nagy küzdelem várható.”‘Nincs TV-n …

tovább:
Győzött a CSAPAT!