Katya, a harcos!

– Mikor ismerkedtél meg a kosárlabdával, mik voltak eddigi pályafutásod főbb állomásai?’- Az első lépéseket Karmielben tettem meg. Már 13 éves voltam, amikor az iskolában Rafi Bugatin kosárlabda edző lehívott egy edzésre, mely rögtön megfogott. 15 évesen Even Yehuda városában folytattam pályafutásom, ahol a legendás edző, Ralf Klein kezei alatt fejlődhettem tovább. Az izraeli élvonalban 18 éves koromban mutatkoztam be az Elitzur Holon csapatában. Később a Ramlával két bajnoki címet és két kupa győzelmet ünnepelhettem. Tőlük Hasharonba igazoltam, a tavalyi szezont pedig a görög Larissa együttesében töltöttem.’- Hogyan jellemeznéd magad a pályán? ‘- Sokoldalú játékosnak, aki a pálya mindkét térfelén az edző elképzeléseit igyekszik megvalósítani. Nagy harcosnak, aki korábban inkább a védekezésre összpontosított, de tavaly támadásban is felküzdötte magát a vezérjátékosok szintjére.’- Csapatunk érdeklődése mit váltott ki belőled? ‘- Nagyon izgatott lettem, hiszen egy fiatal játékosnak hatalmas lehetőség, ha bemutatkozhat az Euroligában. Meghatározó lehet a további pályafutásomra tekintettel.’- Ezek szerint könnyű volt meghozni a döntést? ‘- Nos annyira azért nem, hiszen ez egy óriási kihívás, ugrás számomra. A családom és a férjem azonban az első pillanattól kezdve mögém álltak, sok támogatást kaptam tőlük, hisznek abban, hogy meg tudok felelni a klub és a saját magam által felállított elvárásoknak.’- Mik ezek? ‘- Szeretnék tovább fejlődni, tapasztaltabb játékossá válni, és egyben hozzásegíteni a klubot ahhoz, hogy a minél előbbre végezzen az Euroligában, a magyar bajnokságban pedig minden címet besöpörjön.’- Végül egy személyes jellegű kérdés. Az edzések és a mérkőzések között mivel töltődsz fel? ‘- Otthon ülő típus vagyok. Szeretek aludni, zenét hallgatni, végzem az egyetemi tanulmányaimat, de szívesen ülök be akár egy kávéra a barátokkal, vagy megyek a férjemmel moziba.

tovább:
Katya, a harcos!