Alapok lerakva, de még javában építkezünk

– A Kassa ellen vívtátok az utolsó komolyabb felkészülést az Euroligára. Készen állunk?’- Szeretném azt mondani, hogy igen, de a tények nem ezt mutatják. Azokat a taktikai jellegű dolgokat, melyeket egy évben maximum kétszer újít meg egy edző a csapatával, azt nekünk jelenleg két hetente újra kell építeni. Így viszont nincs lehetőségünk a repertoárunkat szélesíteni, csak az alap dolgokat tudjuk gyakorolni, melyeket Kassán is sok hibával tettünk. A játék kapcsolataink nem működnek, nem tartunk ott, ahol a szezon ezen időszakában kellene lennünk. ”- Angel beépítése hol tart? ”- Vele kapcsolatban is hasonló a helyzet, hiszen még csak egy hete érkezett. Sem ő, sem a csapat nem találta még meg azt a hangsúlyt és egyensúlyt – védekezésben és támadásban egyaránt -, amit neki be kell töltenie nálunk.”- Ezen nehézségek mellett hova juthatunk el az Euroligában, ahol már csütörtöktől éles meccsek elé nézünk? ”- Azt látni kell, hogy a legnehezebb hatosba kerültünk. Nem lennék meglepve, ha a Fenerbahce és a Jekatyerinburg vívná a nagydöntőt jövő áprilisban. Abszolút kiemelkednek a csoportból! Nagy bravúrnak tartanám, ha akár csak egy mérkőzésen is elcsípnénk őket. Egy külön kategóriát képvisel a Rivas, mely azzal erősödött meg leginkább, hogy Európa legjobb játékosai között jegyzett spanyol játékosokkal erősített. Gondolok itt elsősorban Valdemorora, és Aguilarra. Reménykedem abban, hogy ellenük komoly mérkőzéseket tudunk játszani, ahol lesznek győzelmi esélyeink. A Gdynia és a Gospic képvisel a mi kategóriánkat, de idegenben ellenük se feltétlenül mi számítunk a favoritnak. Nagy harcban leszünk velük a továbbjutó negyedik helyért!”- Említetted, hogy még javában zajlik a csapatépítés. Hogy lehet így készülni ezen komoly játékerőt képviselő gárdák ellen? ”- Muszáj mindkét feladatot valahogy megoldanunk. Készülünk az aktuális ellenfelekre és mindeközben ezeknek a nehéz mérkőzéseknek kell meghozniuk az egységet, az előrelépést a játékunkban. Mivel a taktikai repertoárunk a korábban említettek miatt nem elég széles és épülőben van, ezért még inkább központi…

tovább:
Alapok lerakva, de még javában építkezünk