RAABERSPORT KFT – Egy sikeres, életképes vállalkozás!

A beszámoló legfontosabb számszerű adatai a következők: 267 millió 829 ezer Forint Mérleg Főösszeg mellett, 12 millió 881 ezer Forint Mérleg Szerinti Eredményt produkált klubunk. A társaság ezzel az eredménnyel visszanyerte és a Jegyzett Tőke szintje (11,61 millió Forint) fölé tornázta, 14 millió 171 ezer Forintra saját tőkéjét. 47 millió Forinttal csökkentette hosszú lejáratú kötelezettségeit, kevesebb, mint 2 millió Forinttal a rövid lejáratú kötelezettségeit. Mindezt úgy, hogy 2010-ben 417 millió 732 ezer Forint árbevételt produkált.”Ügyvezető-igazgatónk beszámolóját mind a FB, mind a Taggyűlés egyhangú szavazással fogadta el!””A felsorolt számsor Magyarországon talán még mindig kicsit szokatlan módon nyilvános és önmagáért beszél – reagált érdeklődésünkre Török Zoltán. – Különösen arra a tényre, hogy a versenysport és az utánpótlás vitele mellett, a létesítmény üzemeltetéséből, valamint a 2010-es évben már tervezhetően önálló tevékenységi körként működő zenés színházi produkciókból jelentős bevételt és ezen keresztül profitot realizáltunk. Büszke vagyok arra, hogy a négy önálló arculattal bíró portfoliónk egyenként is sikeres, együttesen pedig életképes vállalkozásnak bizonyul a mai, válsággal sújtotta gazdasági környezetben!”

tovább:
RAABERSPORT KFT – Egy sikeres, életképes vállalkozás!