Indul a Kupa-vadászat!

– Alig egy hete, hogy alapszakasz elsőséget jelentő győzelmet arattunk a Szeged ellen, és most megint velük kell megmérkőznünk az elődöntőben. ‘- Ez egy igen érdekes pszichés helyzet. Az elmúlt két mérkőzésünket a két legnagyobb honi riválisunkkal, a Péccsel és a Szegeddel vívtuk, és ezekből a csatákból győztesen kerültünk ki. Most a Szegeddel biztos, hogy újra megmérkőzünk, és – nem lebecsülve a Zalaegerszeget -, a papírforma alapján, ha sikerrel vesszük az elődöntőt, akkor ismét a Pécs várhat ránk. A már említett két mérkőzéstől nem lehet elvonatkoztatni. Ezeket a meccseket nagy pontkülönbséggel, magabiztosan nyertük. Ez olyan önbizalmi alapot adott a mostani akadályok leküzdéséhez, melyet szeretnénk meglovagolni.’- Ezúttal Pécsett lesz a négyes döntő, ahonnan két éve elhoztuk a Kupát. Ez is növeli az önbizalmat?’- Ez egy másik szintén nem elhanyagolható, de már összetettebb pszichés helyzet. Hiszen tavaly meg pont a Pécs volt az, aki idegen környezetben, ráadásul nálunk, Sopronban nyert.’- Akkor most mi következünk?’- Ha ez ilyen egyszerű lenne! Úgy gondolom a felkészültség, a játéktudás mellett nagy szerepe lesz a már említett lélektani tényezőknek, mivel egy mérkőzés során képtelenség végig kiemelten magas szinten tartani a koncentrációt. Egy idő után már a pszichés dolgok, előzmények kerülnek jobban előtérbe, mely nekünk dolgozhat. Döntő lesz, hogy a hitünk, a szívünk, hogyan működik, illetve az, hogy a mérkőzéseken fellépő hullámvölgyekből melyik fél tud gyorsabban kimászni. Akik hamarabb meg tudják oldani a nehézségeket, azok nyerő helyzetbe kerülhetnek.’- A döntő helyszíne mennyit nyom latba?’- Minden csak nézőpont kérdése. Példának okáért a Szeged ellen itthon kihagytunk 10 büntetőt, míg Pécsett csupán egyet hibáztunk. Ugyanakkor a pécsi csarnokban minden csapatnak meg kell izzadnia a sikerért, de másfelől a hazaiakon mindig nagyobb a teher is. Összességében azért azt gondolom, nem feltétlenül jelent hátrányt, ahogy az sem, hogy szombaton a mi águnkon egy kiélezett, nagy csata várható. Aki győz, egy feldobódott állapotban…

tovább:
Indul a Kupa-vadászat!

Tét az alapszakasz győzelem!

“Nagy jelentőségű mérkőzés előtt állunk, hiszen egy győzelemmel úgy várhatnánk a rájátszást, hogy végig pályaelőnnyel rendelkezünk. Vereség esetén viszont a harmadik hely jutna csak számunkra, mellyel a másik két euroligás csapat mögé szorulnánk. A szezon második felében azért küzdöttünk, hogy legyen esélyünk az alapszakasz elsőségre. A lehetőséget megteremtettük magunknak, mellyel élni akarunk! ”Egy héten belül két mérkőzés is vár ránk a Szegeddel szemben, de a szombati találkozót nem akarjuk összemosni az Magyar Kupa elődöntőjével. Ez a csata most a bajnokságról szól. Az MK egy más történet, így lesznek dolgok, melyekben ezúttal máshogy fogunk cselekedni, mint jövő héten. Ami alap kell, hogy legyen, az a precizitás, a folyamatosság, és a jó védekezés. Ezekből nem szabad visszavennünk! Kulcskérdés lesz, hogy a mentálisan igen erős Szeged fölé kerekedjünk fejben is. Taktikailag valamivel több elemet használunk, de ezek csak akkor érnek valamit, ha pontos végrehajtással párosulnak.”Nagy küzdelem várható, bízom benne, hogy szurkolóink is átérzik a tét nagyságát, és megtöltik szombaton az Arénát!”‘A nagy érdeklődés miatt, kérjük időben foglalják el helyeiket! Köszönjük!

tovább:
Tét az alapszakasz győzelem!