Ritmusos játék kell a Győr ellen

“Ahhoz, hogy egy csapat összeszokjon, nagyon fontosak a közös edzések. Ebben az évben a sérülések folytán ezt hellyel-közzel tudtuk csak megtenni. Viszont volt egy körülbelül másfél hónap, amikor végre együtt tudtunk dolgozni. Ez, a viszonylag sok 5-5 elleni játék magával hozta a teljesítményünk javulását is. Azóta ismét több sérüléssel bajlódunk, de az a másfél hónap megalapozta azt a szervezett, gyors játékot, amit mostanában láthat tőlünk a közönség. A gyorsaság mellett a passzolásban, a labda járatásában is javulást lehet felfedezni játékunkban, amivel sok mozgásra kényszerítjük a védekezésben ellenfeleinket. Remélem az előttünk álló mérkőzéseken is tudjuk bizonyítani hogy jó úton járunk, és képesek leszünk a precíz védekezés mellett kreatív, ritmusos támadásokat is vezetni. Ha ez így lesz, akkor tovább kell jutnunk a Győr ellenében, akik egyébként egy komplett csapatnak számítanak. Évek óta tudatosan, folyamatosan építkeznek, lépnek előre. Most jutottak el oda, hogy nagyon komoly ellenfelei már az euroligás csapatoknak is. Nehéz párharcra számítok, melyben a hazai pálya sokat jelenthet.”

tovább:
Ritmusos játék kell a Győr ellen

Főpróba Szekszárdon

Jó hír, hogy a jelek szerint hatott az injekciós kezelés a lábrum sérüléssel bajlódó Maja Miljkovicnál, aki hétfő délelőtt már fájdalom nélkül mozogta végig az egyéni edzés Kellerné Seres Éva másodedzőnkkel. ‘Megérkezett az Államokból Amber Holt is, de ő ma még nem utazott el a csapattal. ‘Székely Norbert vezetőedzőnk a mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, a szombati játékunkhoz hasonló teljesítményt vár tanítványaitól az oroszországi túra előtti utolsó állomáson.

tovább:
Főpróba Szekszárdon