Bár pénteken még borús, szeles napunk volt, szombaton már folyamatosan javult az idő, és a nyolcadszor megrendezett PanoráMaraton terepfutó verseny és túra ismét népszerű volt, a futók, a túrázók és a családi sétára indulók körében.
Archives: sopron
Winkler-emléktábla: idén is várják az ajánlásokat
A Soproni Városszépítő Egyesület az idén is versenyt hirdet a Winkler Oszkár-emléktábla elnyerésére a tavaly megvalósult, építészeti, városképi szempontból kiemelkedő épületek számára.
Kiapadt a forrás a Balfi Gyógyfürdőkórházban
A csarnokban található ivókútfejet a fürdő vízforgalmától független, önálló forrás táplálta, mely a közelmúltban kiapadt.
Kiapadt a forrás Balfi Gyógyfürdőkórházban
A csarnokban található ivókútfejet a fürdő vízforgalmától független, önálló forrás táplálta, mely a közelmúltban kiapadt.
Jóakarat Hídja – A költözés miatt került nehéz helyzetbe a család Sopronban
Máté nyolcéves, járni nem tud, epilepsziás és gyakran fáj a feje. Családja mindent megtesz érte, de egy költözés felborította pénzügyeiket. Olvasóink 150 ezer forinttal segítenek a Jóakarat hídján keresztül.
tovább:
Jóakarat Hídja – A költözés miatt került nehéz helyzetbe a család Sopronban
Újra sztrájkra készülnek a bérükért a sopronkövesdi Autolivnél
Megint sztrájkbizottság alakult a sopronkövesdi Autoliv kft.-nél a megrekedt bértárgyalások miatt. A biztonsági öveket gyártó cégnél tavaly március végén kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók, csak utána tudtak jelentősebb fizetésemelést elérni.
tovább:
Újra sztrájkra készülnek a bérükért a sopronkövesdi Autolivnél
Útlezárás Sopronban a belváros felújítása miatt
A Templom utcát zárják le.
Fának ütközött egy autó Sopron és Ágfalva között – teljes útzár
Egy ember beszorult a járműbe, a tűzoltók szabadították ki.
tovább:
Fának ütközött egy autó Sopron és Ágfalva között – teljes útzár
Fának ütközött egy autó Sopron és Ágfalva között, egy sérült
Egy ember beszorult a járműbe, a tűzoltók szabadították ki.
tovább:
Fának ütközött egy autó Sopron és Ágfalva között, egy sérült
Ünnepi programok a fertődi Esterházy-kastélyban
A látogatók többek között az ünnepkörhöz kötődő foglalkozásokon, játékos feladatokban vehetnek részt húsvétvasárnap.
Feltámadásra épül keresztény életünk
„Minden embert meghív az Isten az ő követésére. Nekünk kell ajtót nyitni, hogy alakulhasson bennünk az ő országa, ami egyet jelent a jósággal, szeretettel, megértéssel” – nyilatkozta a Kisalföldnek Horváth Imre atya a közelgő húsvét alkalmából.
Kitépték a földből a jelzőtáblát Sopronban
Alig néhány napja a Tómalom térségében kipusztított ötvenegy fa háborította fel a helyieket, de pénteken újabb köztéri rongálással szembesülhettek a soproniak.
Öt autó rohant egymásba a 84-esen
A baleset Sopron határában történt.
Helló, Sopron!
Mi mindent találni a városban… Nem tudom, ez a kiírás kinek szól, de nem lennék a helyében. Mondjuk nem is tudom, mennyire jó ötlet ezt így, ilyen módon kiírni egy ajtóra…
tovább:
Helló, Sopron!
Soproni múlt – Több mint tízezer pillanat – Nézzen archív fotókat
G. Nagy Béla több mint tízezer fotót készített a hetvenes évek Sopronjáról, amelyekből mostantól mi is folyamatosan válogatunk oldalunkra, de várjuk olvasóink képeit, emlékeit is.
tovább:
Soproni múlt – Több mint tízezer pillanat – Nézzen archív fotókat
Eltűnt a 16 éves Ramóna Sopronból – Felismeri?
A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.
Vaddisznó ugrott az útra, csúnyán összetört egy autó Sopronnál
A baleset során anyagi kár keletkezett, a vadon élő állat elpusztult.
tovább:
Vaddisznó ugrott az útra, csúnyán összetört egy autó Sopronnál
Tüntettek a CEU mellett Sopronban
Körülbelül húszan demonstráltak.
Pozitív gondolatokkal mindent elérhetünk – üzeni kiállításával a csinos festőművész Sopronban
A Várkerület Galériában vasárnapig látogatható Döngölő Eleonóra kiállítása.
tovább:
Pozitív gondolatokkal mindent elérhetünk – üzeni kiállításával a csinos festőművész Sopronban
51 fával bántak el Sopronban – 200 ezer jár a nyomravezetőnek!
Megdöbbentő, példátlan és teljesen érthetetlen farongálás miatt óriási a felháborodás a Tómalom térségében: összesen ötvenegy fa törzsét fűrészelték el ismeretlenek részlegesen vagy egészen. Nagy Zsolt, a Sopron Holding Zrtt. vezérigazgatója sajtótájékoztatóján példátlan környezeti vandalizmusnak nevezte a történetet. A rendőrség a lakosság segítségét is kéri, hogy előkerítse a tettest.
tovább:
51 fával bántak el Sopronban – 200 ezer jár a nyomravezetőnek!
Mozaik Múzeumtúra Roadshow Sopronban – fotók
Varázslatos vadvilággal, ragadozó madarakkal, frissen sült kaláccsal és bányászati kalandokkal várták többek között a közönséget Sopron múzeumai április 7-én.
Lelket melengetett a verskommandó Sopronban
A Petőfi Színház művészei buszon, vonaton, könyvtárban, a Tűztorony mellett és más helyszíneken is szavaltak verseket a költészet napja alkalmából. Lelket melengetőnek nevezték a járókelők a kezdeményezést.
Közönségszolgálati centrumot avatott a TAEG Sopronban – fotók
A Lignova könnyűszerkezetes lakóházak közönségszolgálati centrumát avatták fel kedden a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. (TAEG) Bánfalvi úti telephelyén.
tovább:
Közönségszolgálati centrumot avatott a TAEG Sopronban – fotók
Költészet napja 2017 – A GYSEV utasaira is lecsapott a "Verskommandó"
A magyar költészet napja alkalmából vonatokon és a sopronivasútállomáson is elhangzottak magyar költők versei.
tovább:
Költészet napja 2017 – A GYSEV utasaira is lecsapott a "Verskommandó"
Sopronban a Tescónál is Líra-Móra könyvesbolt nyitott az Alexandra helyén
Húsz könyvesbolt már megnyílt, köztük egy Sopronban.
tovább:
Sopronban a Tescónál is Líra-Móra könyvesbolt nyitott az Alexandra helyén
15 üzlet, kávézók és éttermek: új részleg nyílt a parndorfi outletben
15 új üzlettel, kávézókkal és éttermekkel bővült a kínálat.
tovább:
15 üzlet, kávézók és éttermek: új részleg nyílt a parndorfi outletben
Május 6. – III. Városi Futónap Fertőszentmiklóson
Négy távon indulhatnak a nevezők.
Tavaszünnepre hívják a németséget Sopronban
Megyénkben több ezerre tehető a magukat német nemzetiséginek vallók száma. Krisch Magdolna, a soproni német kultúrklub elnöke április 15-ig várja azok jelentkezését, akik részt vennének az április 28-i tavaszi ünnepen.
Új tagot várnak a konzisztóriumba
Mint az várható volt, önként lemondott a Soproni Egyetem konzisztóriumának szombathelyi tagja, Táncsics Róbert, aki egy ottani autóipari cég ügyvezetőjeként a gépészmérnöki képzés szakmai támogatását volt hivatott képviselni.
Dugó: szappanopera a 84-esen – Ellopták Kópházánál az MSZP molinóját
Szombaton kitették, hétfőn eltűnt a felirat a 84-es főút mellől Kópházánál.
tovább:
Dugó: szappanopera a 84-esen – Ellopták Kópházánál az MSZP molinóját
15 éves fiút keres a rendőrség Sopronban – Látta a fiatalt? – fotó
Már egy hónapja nem találják a Sopronból eltűnt gyereket.
tovább:
15 éves fiút keres a rendőrség Sopronban – Látta a fiatalt? – fotó
Fertődi kastély: két év alatt 737,3 és 869,4 millió forint – Megújulhat az operaház is?
Befejezik a nyugati kastélyszárnyat, fejlesztik annak kiállítótereit, felújítják a Gránátos házakat és a Kínai pavilont, a Lovarda új tetőzetet kap.
tovább:
Fertődi kastély: két év alatt 737,3 és 869,4 millió forint – Megújulhat az operaház is?
A jövő idén Sopronban kezdődött: robotok és drónok a városban – fotók
Március utolsó hétvégéjén a robotoké és drónoké volt a főszerep Sopronban, ahol a Drón és Robotika Show 2.0-án választ kaphattunk olyan kérdésekre, minthogy lesz-e valaha android miniszterelnökünk vagy hogyan készíthetünk akár mi magunk végtag-implantátumokat.
tovább:
A jövő idén Sopronban kezdődött: robotok és drónok a városban – fotók
Divatgála Sopronban – Szabadon engedhették fantáziájukat a handleresek – fotók
A szépészeti szakmák tanulóitól hangos a Liszt-központ hétfő délután.
tovább:
Divatgála Sopronban – Szabadon engedhették fantáziájukat a handleresek – fotók
Ittas sofőrök, lejárt jogsik – Közösen ellenőrzött rendőr és polgárőr Sopronban – fotó
A Soproni Rendőrkapitányság és a helyi polgárőr egyesület közös közlekedésrendészeti ellenőrzést tartott április 8-a és 10-e között Sopronban.
tovább:
Ittas sofőrök, lejárt jogsik – Közösen ellenőrzött rendőr és polgárőr Sopronban – fotó
Zsákokba gyűjtenek a falvak is
Ettől az évtől már minden Sopron környéki településen működik a szelektív zsákos gyűjtés. Az STKH tapasztalatai szerint a falvakban élők nagy része ugyanúgy él, mint a városiak, azaz nem termel, hanem vásárol. A hulladékból pedig sok minden kiderül.
tovább:
Zsákokba gyűjtenek a falvak is
Hosszú kocsisor szombaton is a 84-esen Nagycenk és Kópháza között – fotó, videó
Útépítés van, lámpa irányítja a forgalmat. Szombat délután meglehetősen hosszú kocsisor alakult ki mindkét irányban.
tovább:
Hosszú kocsisor szombaton is a 84-esen Nagycenk és Kópháza között – fotó, videó
A sörissza Hrabal sem fogalmazhatta volna meg szebben az alábbi soproni hirdetést!
A szövegezés lezárása szintén parádés, a cseh író tényleg megirigyelhetné az eladó könnyedségét!
tovább:
A sörissza Hrabal sem fogalmazhatta volna meg szebben az alábbi soproni hirdetést!
Felavatták Huszár László emléktábláját Balfon – fotók
A Balfért Alapítvány szervezésében pénteken felavatták a balfi József Attila Művelődési Ház falánál a tavaly elhunyt költő, Huszár László emléktábláját.
tovább:
Felavatták Huszár László emléktábláját Balfon – fotók
Pénteki pillanatkép Kópházáról: ekkora a dugó a 84-es főúton – olvasóink felvételei
A 84-es főúton Kópházánál tengelysúly mérőállomást alakítanak ki. A járműveket csak egy sávon, váltakozva engedik.
tovább:
Pénteki pillanatkép Kópházáról: ekkora a dugó a 84-es főúton – olvasóink felvételei
Így írok én… – 84 írás érkezett az irodalmi pályázatra Sopronban – fotók
Az ünnepélyes eredményhirdetést pénteken tartották a Liszt központban.
tovább:
Így írok én… – 84 írás érkezett az irodalmi pályázatra Sopronban – fotók
Soproni MSZP és soproni Fidesz – Hírérték nélkül: offshorozik és egymásra mutogat a két párt a városban
Megjött a szokásos pénteki soproni MSZP-s és fideszes közlemény.
Két autó frontálisan ütközött a Sopronkőhidára vezető úton
A forgalom félpályán halad a helyszínelés idején.
tovább:
Két autó frontálisan ütközött a Sopronkőhidára vezető úton
Fáklyás keresztút Fertőszentmiklóson
Hét és fél kilométeres sétára várják a város lakóit.
Kétszázmillióból fejleszt az iskolákban a Soproni Tankerületi Központ
Kétszáztízmillió forintot tudott félretenni tavaly a Soproni Tankerületi Központ, az összeget pedig az iskolák vezetésével közösen fejlesztésekre fordította. Sok helyen évtizedes lemaradást pótoltak.
tovább:
Kétszázmillióból fejleszt az iskolákban a Soproni Tankerületi Központ
Elültetik Pinnye fáját
A vasárnap délelőtti szentmisét követően ünnepélyes keretek között elültetik Pinnye fáját, amelyet a helyi összefogás jelképének tekintenek a civil kezdeményezők.
tovább:
Elültetik Pinnye fáját
Baleset Kópháza felé – hatalmas a dugó
Közlekedési baleset történet Sopron és Kópháza között, a 84. sz. főút 116-es kilométerénél, a Lila Tehénnél. Az esettel kapcsolatos helyszíni szemle várható időtartama 1 óra. A ráfutásos balesetnek információink szerint nincsen súlyos sérültje. A szokottnál is nagyobb torlódásra lehet számítani! Fotók: ikvahir.eu
Megint hatalmas a dugó a 84-esen, Kópházánál – De meddig lesz ez így?
A 84-es főúton Kópházánál tengelysúly mérőállomást alakítanak ki. A járműveket csak egy sávon, váltakozva engedik.
tovább:
Megint hatalmas a dugó a 84-esen, Kópházánál – De meddig lesz ez így?
WAMP – a design vásár ismét Sopronban
41 kiállítóval érkezik újra Sopronba a népszerű design vásár.
Elismeréseket kaptak soproni erdészek
Az erdők világnapja alkalmából kiemelkedő munkásságáért Pro Silva Hungariae díjban részesült Sopronból dr. Führer Ernő és dr. Stark Magdolna, míg Csapó József erdészetvezető miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.
Mozaik Múzeumtúra Road Show Sopronban
Sopronban folytatódik április 7-én a Mozaik Múzeumtúra Road Show. Egész nap ingyenes programokkal várják az érdeklődőket a Soproni Múzeum kiállítóhelyei, az Erdészeti Múzeum, a Központi Bányászati Múzeum és a Zettl-Langer-gyűjtemény.
Életet is mentenek Bécsben a közlekedési vállalat műszaki hibaelhárítói
Defibrillátorokkal szerelték fel a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien hat készenléti autóját, így már a műszaki hibaelhárítók is azonnal segíteni tudnak hirtelen szívhalál esetén. A defibrillátorok használatával 10-ről 70%-ra nőhet a betegek túlélési esélye.
tovább:
Életet is mentenek Bécsben a közlekedési vállalat műszaki hibaelhárítói
Pusztító tűz Hidegségen – Segítséget kérnek a tetőjavításhoz
Hidegségen, a családi házat pusztító tűzben minden odaveszett, az ott lakó rokkantnyugdíjas nincstelenné vált. A szerencsétlenül járt férfit még a kórházban kezelik.
tovább:
Pusztító tűz Hidegségen – Segítséget kérnek a tetőjavításhoz
Csepreghy Nándor Sopronban tette le a Modern Városok Program alapkövét
Még idén elkezdődik a strand és a fedett uszoda felújítása, és előkészítik a Nemzeti Konferencia Központ, és a Múzeumnegyed, illetve a Fertő tavi vízitelep fejlesztésének kivitelezését.
tovább:
Csepreghy Nándor Sopronban tette le a Modern Városok Program alapkövét
A vendégnek is kell az M85-ös
Új megközelítésekkel, adatokkal és irányzatokkal találkozhatott az, aki tegnap beült a Pannonia Hotelben tartott turizmuskonferenciára. Megbizonyosodhatott arról például, hogy gyorsforgalmi nélkül esély sincs az idegenforgalom növelésére.
tovább:
A vendégnek is kell az M85-ös
Lezárják a Megyeháza alatti átjárót Sopronban
Több mint egy hónapra, április 6-tól május közepéig.
Képriport: bohócdoktori vizit a Soproni Gyógyközpontban
A Dr. Bohóc Mosolyszolgálat a jövőben rendszeres látogatásokat tervez a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályán.
tovább:
Képriport: bohócdoktori vizit a Soproni Gyógyközpontban
Hatalmas dugó Kópházánál a 84-es főúton, a Fertő-part felé sem érdemes kerülni – fotók
Olvasóink jelezték, hogy továbbra is nagy a dugó a 84-es főúton Kópházánál. A Fertő-parton is beállt a forgalom.
tovább:
Hatalmas dugó Kópházánál a 84-es főúton, a Fertő-part felé sem érdemes kerülni – fotók
Új lélegeztetőgép a soproni kórház koraszülöttrészlegnek
A koraszülött-ellátás intézményesített keretek között 1995 óta működik a városban.
tovább:
Új lélegeztetőgép a soproni kórház koraszülöttrészlegnek
Nincs nyitható ablak, és nem megy a légkondi a GYSEV új kocsijaiban
Kívülről modernek, szépek az intercity kocsijai, de belül már hagynak kívánnivalót. A vasúttársaság ígéri, folyamatosan javítják a műszaki hibákat.
tovább:
Nincs nyitható ablak, és nem megy a légkondi a GYSEV új kocsijaiban
Gondolkodó diákok a virtuális térben
A digitalizáció fontosságáról, sokszínűségéről és a készségek fejlesztéséről hallhatnak a diákok a tematikus hét keretében a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban.
Depresszió – Anikó receptje a gyógyulásra a belátás, elfogadás, akarat
A nehézségek, a stressz, a terhek cipelése a XXI. század emberét mind gyakrabban megbetegíti. A depresszió új népbetegség, amiről mindenképpen beszélni kell. Balogh Kálmánné Anikó meggyógyult, de nem felejti a kilátástalanság hónapjait.
tovább:
Depresszió – Anikó receptje a gyógyulásra a belátás, elfogadás, akarat
Gál András, a demonstráció szónoka – ez az egyetem a legjobbak közül való
– Magyarországon maradhattam tanulni egy élvonalbeli egyetemen, ahol megvan a lehetőségem kutatóként a nemzetközi tudományos vérkeringésben is részt venni. A CEU nekem ablak a világra, Budapesten – nyilatkozta a Kisalföldnek a soproni Gál András, a CEU melletti vasárnapi tüntetés egyik szónoka.
tovább:
Gál András, a demonstráció szónoka – ez az egyetem a legjobbak közül való
Drón & Robotika Show 2.0 Sopronban
Most hétvégén tartották Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban a Drón & Robotika Show második felvonását. A rendezvényről az LLZS&MICHI Production készített videós összefoglalót.
Tizennégy település állt a Roto mögé – megtisztították az utak mentét – fotók
Összesen közel száz kilométer hosszan tisztították meg a területet a hulladékoktól.
tovább:
Tizennégy település állt a Roto mögé – megtisztították az utak mentét – fotók
Sopronban vadászta a tehetségeket az X-Faktor – fotók
Az egyik soproni koktélbárban vették videóra a helyi jelentkezők produkcióját.
tovább:
Sopronban vadászta a tehetségeket az X-Faktor – fotók
Családi ház égett a Hidegségben – fotók a tűzoltásról
Öt vízsugárral oltják a lángokat.
tovább:
Családi ház égett a Hidegségben – fotók a tűzoltásról
Húsvét közeledik – igen széles a tojásdíszítési technikák skálája
Közeledik a húsvét, s ilyenkor mindenki ecsetet, esetleg finom fúrót ragad, hogy díszes húsvéti tojásokkal gazdagítsa az ünnepet. Ki kezdőként, ki pedig művészi színvonalon, mint Mészárosné Gaál Mária, a Tojásvarázs Kreatív Műhely tulajdonosa.
tovább:
Húsvét közeledik – igen széles a tojásdíszítési technikák skálája
Indul a viharjelzés a Fertő tavon is
Tudja meg, mikor nem mehet csónakkal sem a vízre
Hétvégén indul a szezon a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton
Az idei évben április 1-én, szombaton indul a szezon a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton.
tovább:
Hétvégén indul a szezon a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton
M85-ös út Csorna-Sopron és elkerülő 2021-re? – Megint csúszik: még mindig nincs meg az építési engedély
A korábbi híradásokkal ellentétben nem a második negyedévben kezdődik az M85-ös fertőrákosi szakaszának építése. Nem láthatjuk még a munkagépeket, mert a határidőket módosították. Kicsit késik a megvalósítás.
Vízvezetéket fektetnek Sopronban a Lőver körúton
A Felsőbüki Nagy Pál utcában már csak útépítési munkák folynak, elkészült mindkét ivóvíz vezeték, jelenleg lámpás forgalomirányítás mellett halad a forgalom.
Óriástojást tojt egy tyúk Fertőszentmiklóson – fotó
A súlya vetekszik egy libatojáséval.
Kétmilliárd forintból újítják fel Sopronban a Szent Mihály-plébániatemplomot
A kétmilliárd forintot meghaladó műemléki és turisztikai célú beruházásból 1,5 milliárd uniós támogatás.
tovább:
Kétmilliárd forintból újítják fel Sopronban a Szent Mihály-plébániatemplomot
Közgyűlés Sopronban: átrajzolják a Fertő parti vízitelepet, rá sem ismerünk majd
Mozgalmas éve volt a rendőrségnek, a számok igazolják, jól dolgoztak az egyenruhások. A kapitány beszámolóját egyöntetűen elfogadta a közgyűlés, a frakciók még meg is köszönték a munkát. Mégsem ment haza mindenki elégedetten a csütörtöki ülésről…
tovább:
Közgyűlés Sopronban: átrajzolják a Fertő parti vízitelepet, rá sem ismerünk majd
Hosszú sorokban álltak a diákok Sopronban, hogy bejussanak a könyvtárba – fotók
Olvasónk küldte a fotókat a soproni Széchenyi-könyvtárból, ahol Leiner Laura dedikálja fiataloknak szóló könyvét.
tovább:
Hosszú sorokban álltak a diákok Sopronban, hogy bejussanak a könyvtárba – fotók
Határon átnyúló infrastruktúrafejlesztés kezdődhet
Határon átnyúló osztrák-magyar infrastruktúrafejlesztésről szóló koncepciót mutatottak be a burgenlandi Pándorfaluban (Parndorf) szerdán. A CrossBorder Rail projekt 12,7 millió eurós beruházásból valósul meg. Ennek köszönhetően rövidülnek majd a menetidők, javul a közlekedés biztonsága és szépülnek a megállóhelyek a Nezsider (Neusiedl am See), Pomogy (Pamhagen) és Fertőszentmiklós közötti, határon átnyúló vasútvonalon. Hat új közúti kapcsolat is épül az osztrák-magyar határ mentén. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Nezsider és Fertőszentmiklós közötti vasúti útvonalon hamarosan konkrét munkálatokról is beszámolhatnak, valamint előkészítési fázisban van a Felsőőr (Oberwart) és Szombathely, valamint a Gyanafalva (Jennersdorf) és Szentgotthárd közötti vasúti kapcsolat. Két, legkésőbb 2022-ig megvalósuló autópálya összeköttetésen is dolgoznak, egyrészt a Sopron felől Ausztriába tartó autópálya szakaszon, másrészt a leendő M8-as autópálya Rábafüzesi határcsatlakozásának kiépítésén. Hans Niessl, Burgenlandi tartományfőnök, Magyar Levente álalmtitkár, Dr. Gerhard Gürtlich, a NSB igazgatója, Kövesdi Szilárd, a GYSEV/FHÉV vezérigazgatója. Forrás: Bgld. Landesmedienservice “Közvetlenül a határ menti falvakban élők számára pedig talán a legfontosabb, hogy hamarosan megkezdődhet hat kisléptékű közúti kapcsolat kivitelezése” – emelte ki. A fejlesztési projekt ismertető anyagából kiderül, hogy a Szentpéterfa és Nagysároslak (Moschendorf), Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf), Zsíra és Locsmánd (Lutzmannsburg), Fertőrákos, Sopronpuszta és Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), Várbalog, Albertkázmérpuszta és Féltorony (Halbturn), valamint Rajka és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) települések közötti utak felújításával segítik a határ menti települések jobb összekapcsolását. Magyar Levente a fejlesztés bemutatását követően a burgenlandi-magyar együttműködés gördülékenységéről és magas színvonaláról beszélt, egyúttal kiemelte, hogy Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke soha nem hagyta, hogy a kétoldalú kapcsolatokban felmerülő nehézségek rányomják bélyegüket a közös munkára. Az államtitkár az MTI-nek adott interjújában kiemelte: a korábbi vitákat el tudták választani az együttműködés egyéb területeiről, így a közlekedésfejlesztésben töretlenül folyt a közös munka. Hans Niessl Európában egyedülállóan sikeres régiós kezdeményezésnek nevezte az együttműködést, egyúttal megköszönte a magyar kormány…
Próbabalett – Francia nyelvű utasításokra táncoltak a lányok Sorponban
Öten jelentkeztek a Sopron Balett tavaszi próbatáncára, hogy a társulat tagjává válhassanak. A klasszikus bemelegítés után modern variáció betanulása következett. A legjobbaknak júniusban lesz lehetőségük a szerződéskötésre.
tovább:
Próbabalett – Francia nyelvű utasításokra táncoltak a lányok Sorponban
Kincsek a Lábasházban – kiállítás a 150 éves Soproni Múzeum tiszteletére
A Soproni Múzeum évfordulója alkalmat nyújt arra, hogy megmutassa gyűjteményének azokat a kincseit, amelyek a raktárakban rejtőznek, s ritkán kerülnek a nyilvánosság elé.
tovább:
Kincsek a Lábasházban – kiállítás a 150 éves Soproni Múzeum tiszteletére
Firtl Mátyás: Mit tesz a kormány a vízkészlet védelmében?
A Víz Világnapja alkalmából intézett Firtl Mátyás, Sopron és térsége országgyűlési képviselője azonnali kérdést a Belügyminisztérium államtitkárához.
tovább:
Firtl Mátyás: Mit tesz a kormány a vízkészlet védelmében?
Két embert sodort a víz a Fertőben – fotók a mentésről
Új hajómotorjukat szerette volna kipróbálni a Fertő tavon szerdán, a déli órákban egy soproni pár, de a motorrögzítő eltörött. Az erős szél a tó nádasába fújta hajójukat. A vízi polgárőrség mentőegysége este negyed 7-kor tette partra őket.
tovább:
Két embert sodort a víz a Fertőben – fotók a mentésről
Rövidül a vonatok menetideje Nezsider és Fertőszentmiklós között
A vasútvonalat 12,7 millió euróból fejlesztik. Javul a közlekedés biztonsága és szépülnek a megállóhelyek is.
tovább:
Rövidül a vonatok menetideje Nezsider és Fertőszentmiklós között
Ezer papírmadár Sopronban – fotó
Ezer papírmadár lepi el a Liszt központ koncerttermének mennyezetét
tovább:
Ezer papírmadár Sopronban – fotó
Húsvéti vásárok és programok Bécsben
Ahogy a tavaszi virágok bontják szirmaikat, úgy nyílnak sorra a húsvéti vásárok az osztrák fővárosban.
Bohumil Hrabal-emléktáblát avattak a soproni sörgyár falánál – fotók
Emléktáblát avattak Bohumil Hrabal cseh író soproni tisztelői kedd délután a soproni sörgyár falánál.
tovább:
Bohumil Hrabal-emléktáblát avattak a soproni sörgyár falánál – fotók
A soproni városházán számol be a rendőrkapitány – közgyűlés csütörtökön
A testület dönt az önkormányzati fenntartású szociális intézmények térítési díjairól is, ezek nagy része valószínű nem emelkedik.
tovább:
A soproni városházán számol be a rendőrkapitány – közgyűlés csütörtökön
60 milliárd forint jön Sopronba – Korszerűsítik a Lővereket, a Fertő-partot, a soproni belvárost
Hivatalosan is bejegyezték az új turisztikai céget, ami az állami beruházásokat intézi majd Sopronban és a Fertő-parton.
tovább:
60 milliárd forint jön Sopronba – Korszerűsítik a Lővereket, a Fertő-partot, a soproni belvárost
Fertődi Fekete fantázianevű édesség is az év legjobb tortái között
A Magyarország Tortája verseny döntősei közé került a Frer Cukrászda Fertődi Fekete fantázianevű, barnarizs-liszttel és céklás-diós tésztával készült, feketeribizli-krémes tortája.
tovább:
Fertődi Fekete fantázianevű édesség is az év legjobb tortái között
Életteli jövőkép a soproni egyetemen
„Contact Day – A jövődért te tegyél!” ezzel a szlogennel immár a negyedik rendezvényt szervezte a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Vállalati Kapcsolati Csoportja.
A világ legnagyobb kutyakiállításán lett fajtagyőztes Momo, a nagycenki vizsla – fotók
A 2,5 éves, Especial of Skyrocket ,,Momo” névre keresztelt rövid szőrű magyar vizsla a Birminghamben megrendezett kiállításon, a Crufts-on fajtagyőztes címet nyert el.
tovább:
A világ legnagyobb kutyakiállításán lett fajtagyőztes Momo, a nagycenki vizsla – fotók
Összefogással a tiszta utakért – A Roto Elzett, Lövő és a környező 12 település közös szemétgyűjtési akciója
Lövőt – elhelyezkedése révén – igen nagy átmenő forgalom jellemzi, amely az út menti szemét révén is szembetűnő. Az itt lakók, dolgozók és mindenek- előtt a lövői Roto Elzett Certa Kft., valamint a környező települések példaértékű összefogása révén most látványosan változhat a helyzet.
Habzik a patak Sopronban – fotó
A szanatórium kerítése tövében csordogáló patak – ami aztán a kemping végében található kis tóba ömlik – habos, vize lúgos szagú – adta a hírt szerkesztőségünknek egy olvasónk, fotót is mellékelve tapasztalatairól.
tovább:
Habzik a patak Sopronban – fotó
Mesét írt az anyuka
Ábrahám Zsuzsanna két kislány anyukája és végzős óvodapedagógus-hallgató. Szakdolgozata írása közben döbbent rá, mennyire elhomályosul a Fertő-partiak lokálpatriotizmusa. Háromnyelvű mesekönyvvel segítene ezen, amiben a Fertő-táj a főszereplő.
tovább:
Mesét írt az anyuka
Járdára hajtott busz Sopronban: a jármű feladta, a sofőr megmentette – olvasónk fotói
A busz vezetője a közlekedési lámpánál észlelte, hogy nem mozdul a jármű kereke…
tovább:
Járdára hajtott busz Sopronban: a jármű feladta, a sofőr megmentette – olvasónk fotói
Járdára hajtott egy busz Sopronban
Lehajtott az útról egy busz Sopronban, a Lackner Kristóf utca – Ógabona tér kereszteződésében. Az ÉNYKK egyik Credo BN12 típusú autóbuszának a Kisalföld információi szerint kitört az egyik kereke. Személyi sérülés nem történt. A busz műszaki mentése néhány óra múlva történhet meg, a mentőjármű ugyanis Győrből érkezik.
Figyeljen! Sopronban változik az 5T busz menetrendje szombattól
8 perccel korábban és egy perccel előbb indul a busz.
tovább:
Figyeljen! Sopronban változik az 5T busz menetrendje szombattól
Megalakult egy új turisztikai cég Sopronban
Hivatalosan is bejegyezték az új turisztikai céget, ami az állami beruházásokat intézi majd Sopronban és a Fertő-parton.
Ipari helyett lakópark a soproni vasöntöde helyén
A soproni bezárt vasöntöde sorsával kapcsolatban nyilatkozott lapunknak dr. Walter Huber, a létesítmény osztrák tulajdonosa. A hasznosítás tekintetében feloldhatatlannak tűnő ellentét van a vállalkozó elképzelései és a helyi önkormányzat között.
Mindenki – Közönségtalálkozó a Búgócsigában
A MozgóKépMás egyesület szervezésében szerdán este tartották az Oscar-díjas Mindenki című rövidfilm soproni vetítését. Az est vendége volt Molnár Dániel, a film gyártásvezetője. A Búgócsiga Akusztik Gardenben jelentős érdeklődés kísérte a bemutatót és az azt követő közönségtalálkozót is. A film gyártásvezetőjével a Finalcat soproni filmklubot 3 éve létrehozó Horváth Zsolt és Csóka Miklós beszélgetett. Sok érdekességet megtudhattunk az alkotás elkészültéről, a forgatás körülményeiről és izgalmas kulisszatitkokra is fény derült. Régi ismerősként üdvözölhették vendégüket, hisz Dani Sopronban, a Vasvillában tanult. Nem csak az Oscart nyert alkotás volt a témájuk, Dani korábbi filmes munkáira is kitértek. A közönség ezek közül kettőt meg is tekinthetett a beszélgetés után. De a magyar filmkészítés mai helyzetéről és a finanszírozásról is első kézből értesülhettek a nézők. Amint azt a mostanában elnyert számtalan fesztiváldíj is jelzi, a magyar film legújabb aranykorának lehetünk szemtanúi. Épp ezért mindenkit bíztattak, merjenek hazai műveket is megnézni a moziban. A filmklub is sokat tesz a legújabb alkotások megismeréséért, minden hónap harmadik szerdáján találkozhatunk programjukkal. Áprilisban a komáromi Mediawave felvezetéseként a fesztivál tavalyi rövidfilmjeiből lesz válogatás. Májusi vetítésükön Tóth Barnabás rendező lesz a vendégük, akit Újratervezés című kisfilmjéről ismerhetnek már sokan. Nyáron pedig szabadtéri vetítésekkel is készülnek színesíteni a filmklub díjtalanul megtekinthető programjait, melyekre minden érdeklődőt szívesen várnak!