Hullámzó teljesítménnyel is biztos győzelem

Szoros első negyedet követően, fiataljaink fizikai fölényüket kihasználva simán verték a ZTE csapatát az U20-as bajnokságban SKC-ZTE 90-63 Sopron, férfi U20-as bajnoki mérkőzés. SKC: Papp B. 10/6, POLGÁRDY 19, WERNER 19, Buzsáky 18/6, BAGÓ 14. Cs.: Németh 5/3, Garab 3/3, Spéder. Rögtön látszott, hogy két eltérő szerkezetű és stílusú csapat csap össze. Fiataljaink elsősorban Bagó Martin és Werner Vitya révén próbálták kihasználni magassági fölényüket, míg az alacsonyabb, mozgékonyabb zalaiak betörésekkel, valamint az azokból kiosztott labdák után triplákkal operáltak. A hatalmas dobópárbajt hozó első negyedben, bár volt 10 pontos előnyük is fiataljainknak, a szakasz hajrájában pontos távoli dobásokkal 5-re feljöttek a korábbi legendás kosaras, a magyar válogatottsági rekorder, Heinrich Róbert vezette zalaiak. Az összecsapás a második negyedben dőlt el, fiaink Polgárdy Ádi vezérletével labdákat és könnyű kosarakat szerezve egy 17-2-es 7 percet “repesztettek”, és 20 ponttal elléptek. A félidő hajtájában visszaesett a koncentráció, és egy 12-4-es futással a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötték vissza magukat az egerszegiek. Szünet után a második negyedhez hasonlóan hullámzó teljesítményt nyújtott Váradi Kornél együttese, fizikai fölényüket érvényre juttatva fokozatosan növelni tudták előnyüket, és végül – még úgy is, hogy akadtak jobb és gyengébb időszakok is a játékban – fölényes, közel 30 pont különbségű győzelmet arattak.   A fotó a Falco elleni mérkőzésen készült, Polgárdy Ádámról.

tovább:
Hullámzó teljesítménnyel is biztos győzelem

Látványban bővelkedő győzelem

Statisztika’2-pontos dobószázalék: 25/40 62% ill. 21/44 48%’3-pontos dobószázalék: 4/12 33% ill. 1/9 11%’Büntető dobószázalék: 36/43 84% ill. 15/24 62%’Gólpassz: 13 (Fűrész 3) ill. 11 (Bálint 5) ‘Lepattanó: 36 (Licskai 7) ill. 24 (Tamis 7)’Szerzett labda: 20 ill. 10’Eladott labda: 10 ill. 20’Fault: 25 ill. 33’IBM: 136 (Krnjic 29) ill. 37 (Cvetanovic 9)”A munkanap és a kora délutáni kezdés nem kedvezett a nézőszámnak, de vastapsból így is kijutott a friss kupagyőzteseknek! ‘A lábsérüléssel bajlódó és a Kupa Döntőn a Legjobb Játékosnak választott Fegyverneky Zsófi ezúttal pihenőt kapott, a helyén Czank Timi kezdett. 4-4-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Szasa triplájával megtettük az első lépéseket a Szekszárd leszakításához (4. perc 11-4). A 7. percben a ponterősen kosarazó Fűrész Dia szép betörésből alakította ki a 10 pontos különbséget (21-11). Könnyedén játszottunk támadásban, de védekezésben nem vettük annyira szigorúra a figurát, mely a kapott pontok számában is megmutatkozott (10. perc 32-21). A második negyedben már csak mi termeltük a pontokat. A vendégek nem tudták tartani az általunk diktált sebességet, és védekezésben sem hagytunk nekik sok teret. Hat perc alatt mindössze 2 pontig jutottak, míg mi ez idő alatt 15 egységgel növeltük a pontjaink számát (16. perc 47-23). Jó volt nézni a látványos megmozdulásoktól sem mentes játékunkat, és érkezett is rendre a vastaps a lelátóról (Félidő 57-29)!’A szünet sem törte meg a játékkedvünket. Sorra szereztük a szebbnél szebb találatokat, miközben a szekszárdiak képtelenek voltak betalálni a remek védekezésünknek köszönhetően (25. perc 73-29). Öt perc elteltével Cvetanovic szerezte a negyedben az első szekszárdi pontokat. Ezalatt mi 16-tal terheltük meg a gyűrűjüket. Az utolsó negyedben Czank Timi kapta meg a vezér szerepet, hogy a pályán összefogja a fiatalokat, akiknek jó lehetőség volt a mérkőzés újabb értékes tapasztalatok szerzésére. A végjátékban volt esélyünk a 100 pontra is, de végül ez nem jött össze (98-60).’A párharc következő mérkőzését jövő héten szerdán rendezik Szekszárdon.’Székely Norbert: „Elkezdődött a rájátszás, mely remélhetőleg hosszan …

tovább:
Látványban bővelkedő győzelem

Megtettük, amit lehetett! – Székely Norbert

A mögöttünk levő egy hét alatt olyan lépcsősoron lépegettünk fel, melyre fellépni is nehéz volt. Elégedettek lehetünk, hogy mindezt elértük, azzal együtt is, hogy ezek az idegenbeli mérkőzések voltak reálisan akár nyerhetőek is. Sokat haladtunk ezzel előre mind az Euroligában, mind itthon. A magyar bajnokság alapszakasz elsőségének megszerzéséhez gyakorlatilag nem kell mást tennünk, mint a hazai találkozókat hozni. Az Euroligában pedig – bár a Polkowice spanyolországi bravúrja nem jött jól számunkra – szintén megtettük, amit lehetett, mely jó érzéssel tölt el. Így továbbra is van esélyünk a rájátszás elérésére. Ehhez persze legalább két mérkőzést még nyernünk kell.’ ‘- A Tarbes és a Győr elleni siker hátteréről már beszélgettünk. Nézzük most a pécsi győzelmet. Remekül kezdtünk, de a magabiztos kezdés után valami megtört a játékunkban.’ ‘- Azt éreztem, hogy az idei mérkőzések közül most koncentráltunk a legjobban, és most nyújtottuk az egyik legjobb teljesítményt is. Az első negyed végén azonban elkövettünk pár butaságot, melyekkel büntetőkhöz, gyors kosarakhoz jutott a Pécs. A második negyedben sem találtunk vissza az eredményes útra, főleg védekezésben estünk vissza, melyet az első negyed végétől a szünetig kapott közel 30 pont is jelzett. Korábban volt már rá példa, hogy innen már nem tudtunk felállni, most azonban megmaradt a tartásunk, és sikerült ugyanarra a szintre visszalépni, ahogy elkezdtük a mérkőzést. A második 20 perc során pedig már végig stabilak tudtunk maradni.’ ‘- A mérkőzés után Zsófi kiemelte a csapat egységét, mint döntő tényezőt. ‘ ‘- Hazafele volt időnk beszélgetni, és mindenki egyetértett abban, hogy sok problémával küzdöttünk az elmúlt hónapokban, melyek között ember-ember közti kapcsolatokból fakadó feszültségek is voltak. Ezek megoldása nem megy egyik napról a másikra, de a jó közösségekben hosszú távon kiegyenlítődnek ezek a nehézségek. Mi pedig egyre inkább kezdünk jó közösségé formálódni! Természetesen vannak dolgok, amiket nem lehet elfogadni, amiken muszáj változtatni, de egyre jobban …

tovább:
Megtettük, amit lehetett! – Székely Norbert

Pontos védekezés, biztos siker

Atomerőmű KSC Szekszárd: Szemerédi -, Medgyessy 8, Bálint R. 7, Milica 8, Tanja 5 Cs.: Zele 5, Fejes 8, Demeter 2, Baksa 1, Hajdú Zs. -‘UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky 10, Zavecz 14, Kurasova 7/3, Krivacevic 13, Horti 8 Cs.: Krnjic 7, Fűrész D. 9, Szabó F. 2, Czank 2, Licskai 6 ”Statisztika’2-pontos dobószázalék: 16/47 34% ill. 28/58 48%’3-pontos dobószázalék: 0/7 0% ill. 1/6 17%’Büntető dobószázalék: 12/14 86% ill. 19/24 79%’Gólpassz: 9 (Medgyessy 3) ill. 15 (Krnjic 5) ‘Lepattanó: 26 (Hajdú 3) ill. 42 (Krnjic 9) ‘Szerzett labda: 11 (Zele 4) ill. 17 (Zavecz 4) ‘Eladott labda: 25 ill. 17’Fault: 21 ill. 21 ‘IBM: 27 (Medgyessy 8) ill. 93 (Zavecz 23)”Székely Norbert két helyen is változtatott az eddigi mérkőzéseken megszokott kezdőhöz képest. Ezúttal Szasa Gorbunova és Zavecz Hanna is ott volt a feldobáskor a parketten.’Vezetőedzőnk maximális koncentrációt kért a mérkőzés előtt tanítványaitól az otthonában veszélyes ellenfélnek számító Szekszárd ellen. A lányok megfogadták az intelmeket és alaposan bekezdtek! Az első 8 percben egyetlen pontot sem engedélyeztünk a hazaiaknak, akik 13-0-ás vezetésünknél találtak be először (8. perc 2-13)! Vezetőedzőnk elégedett lehetett mind a védekezéssel, mind a támadással. A második negyedben lemásoltuk az előzőt! Akármilyen felállásban voltunk pályán, a csapat játéka olajozottan működött. Egyedül a szünet előtti pillanatokban bóbiskoltunk el, melyet a Szekszárd kihasznált, és megduplázta negyedbeli pontjai számát (15-42). ‘A szünet után is jó teljesítményt nyújtottunk, mely biztató lehet az előttünk álló komolyabb feladatok előtt. Az utolsó negyedben ugyan visszavettünk az iramból, de a mai napon ez is belefért. A vártnál könnyebb győzelmet arattunk Szekszárdon. ‘Két hét erejéig most háttérbe szorul csapatunk háza táján a magyar bajnokság, hiszen kedden 18 órakor a Kassa ellen játszunk felkészülési mérkőzést, majd vasárnap az USA válogatottját látjuk vendégül ünnepélyes szezonnyitónk keretében. Majd megkezdjük menetelésünket az Euroligában, elsőként a francia Tarbes ellen.’Székely Norbert: „Összeszedetten, pontosan védekeztünk.”

tovább:
Pontos védekezés, biztos siker