Nikki – Győzni jöttem!

”- Az idei WNBA szezonom meglehetősen ellentétesre sikerült. Egyrészről, amikor játszottam, nagyon jól ment a játék. Teljesen új szemlélet szerint kezdtünk el dolgozni az évad elején, de őszintén megmondom jobb eredményre számítottam.”- Mit gondolsz a döntőről, ahol a sokkal esélyesebbnek kikiáltott Connecticut alulmaradt a Sacramento-val szemben?”- Úgy gondolom, hogy nagyszerű csapatjátékának köszönhető elsősorban a Sacramento a végső győzelmet. Őszintén bevallom, hogy én is nekik szurkoltam. Nagyon jó tett a bajnokságnak a döntő, hiszen egészen élvezetes mérkőzéseken dőlt el a bajnoki cím sorsa.””- Gondolom, a korábbiakban, már nagyon sok európai csapat megkereste. Miért pont most jött el az idő, hogy az európai bajnokságban is megméretődjön, ráadásul pont Magyarországon?”- Mindenképpen valamilyen új közegben is szerettem volna magamat megmérettetni. Sohasem jártam még Magyarországon, de nagyon megtisztelő volt Török Zoltán megkeresése, aki olyan szakmai célokat állított fel, amelyek nem tették kérdésessé, hogy melyik csapatnál folytatom a karrieremet. ””- Mit tudtál korábban Magyarországról?””- Őszintén szólva nem sokat, de ahogy szóba került a szerződtetésem alaposan feltérképeztem a csapatot és az országot is. Tisztában voltam azzal, hogy hová jövök és milyen csapattársak közé. Ráadásul a csapattól is nagyon sok információt kaptam.””- Milyen célokkal érkeztél Sopronba? Milyen eredménnyel lennél elégedett?””- Csakis a legjobbal, azaz a végső győzelemmel minden szintéren.

tovább:
Nikki – Győzni jöttem!