Fodor döntött a végjátékban (74-66)

Bandi révén mi szereztünk vezetést, ám Fodor triplájával fordított a Körmend. Ezt követően viszont a hazai drukkerek nem hittek a szemüknek, annál boldogabb volt az SKC buzdítására Körmendre érkező mintegy 150 soproni szurkoló, ugyanis parádéztak fiaink. Remek csapatmunkával egy 11-0-s szakaszt “repesztettek” a srácok, a kezdő ötös minden tagja kivette részét a pontszerzésből. A negyed

tovább:
Fodor döntött a végjátékban (74-66)

Nyerő huszonegyes, azaz hoztuk a kötelezőt

Elősző Pojbics Szabolcs és Gombás Gábor, valamint Molnár Bandi kalauzolta a többieket a tarjáni csarnok labirintusában. “Pojek” és “Gomba” még tavaly, a SMAFC játékosaként járt itt, Bandi pedig korábban a válogatottal. Edzőnk, Meszlényi Róbert viszont – s nyilván ezzel nem volt egyedül – most látogatott életében először a nógrádi megyeszékhelyre. Jó háromnegyed órával a meccs előtt kedélyesen

tovább:
Nyerő huszonegyes, azaz hoztuk a kötelezőt

A második idegenbeli siker a harmadik helyre röpítette a csapatot

A hazaiaknál bekerült a csapatban a héten szerződtetett horvát Cekovic, kimaradt az amerikai Ross. Helbich lepattanó után elért találatára Matt válaszolt ügyes akció végén zsákolással. A negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a felek. Ekkor David, Matt , és Molnár Bandi kosaraival 6 ponttal elléptünk a támadásban bizonytalanná váló Péccsel szemben. Kmézics mester időkérése sem tudta megtörni a

tovább:
A második idegenbeli siker a harmadik helyre röpítette a csapatot