Marad a Rádió 1: továbbra sem lesz helyi rádiója Sopronnak

Közzétette a Médiatanács a soproni 94,1 MHz helyi kereskedelmi rádiós pályázat eredményét. A frekvenciát azért kellett megpályáztatni, mert a 2006-ban 7+5 évre megnyert frekvencia jogosultsága idén lejárt. A relatíve nagy lefedettségű frekvenciára mindössze két cég pályázott, a tartalmi vizsgált után pedig a testület a jelenleg is szolgáltató Pannon-Sopron Kft.-t nyilvánította nyertesnek.

A cég a jogosultságnak megfelelően továbbra is kereskedelmi jelleggel kívánja a műsorszolgáltatást folytatni. Azonban a Médiatanács határozatából kiderült, hogy továbbra is a Budapest 96,4 MHz-cel hálózatba kapcsolódva, Rádió 1 Sopron 94,1 MHz néven folytatják, azaz továbbra sem lesz (napi 4 óra helyi műsoridőt leszámítva) helyi rádiója Sopronnak.

A másik pályázó, a Regionális Rádió Kft. több magyar városban is pályázott az elmúlt másfél-két évben, de minden egyes alkalommal alulmaradt, legtöbbször kizárták őket, emiatt több esetben bírósághoz fordultak, de a bíróság minden esetben a Médiatanácsnak adott igazat. Érdekességképp itt egy táblázat arról, hogy 2006-ban hányan pályáztak a frekvenciára, illetve idén, 2018-ban hányan tették ezt meg.

Pályázók 2006-ban Pályázók 2018-ban

– Janita Média Bt.
– Korona FM Bt. Konzorcium
– MTC-Jonatán Rádió Kft.
– Nyugat Rádió Kft.
– Pannon Sopron Kft.
– Rádió Sopron Kft. Konzorcium
– Rádió West Kft.
– Sárrét Rádió Bt.
– Sopron FM Konzorcium
– Sopron Rádió Kft. Konzorcium
– Zenebolygó Kft. 

– Pannon Sopron Kft.
– Regionális Rádió Kft.

 

Kis soproni rádiótörténelem ide kattintva

Sopronban is elindult Andy Vajna új rádiója

Retro Rádió. Mond ez valakinek valamit? Nyíregyházan szűk egy évtizede, Budapesten pár hónapja működött ezen a néven rádió, mely a 60-as, 70-es és 80-as évek retro slágereit játszotta. A Hold Rádiós és Reklám Kft. nyerte meg nemrégiben az egyetlen magyarországi országos rádiós frekvenciacsomag jogosultságát 7 évre, mint ismeretes, ez egy Andy Vajna-közeli cég. Mostantól ők üzemeltetik Magyarország egyetlen országos kereskedelmi rádióját, a Retro Rádiót, mely Sopronban a 102.0 MHz-en fogható. Korábban itt az Antenne Austria Ost, a Danubius Rádió és a Class FM sugárzott. Érdekesség, hogy a soproni frekvencián a 80-as évek óta most volt egyedül hosszabb ideig csend, 2016 novemberében járt le a Class FM engedélye, azóta egészen a mai napig csak teszteket lehetett időszakosan hallani, adás nem volt.

 

8 órányi műsor Sopronból a Rádió 1-en!

Kedden Sopronba érkezik a Rádió 1 Roadshow Balázsékkal, azaz Sebestyén Balázzsal, Rákóczi Ferenccel, és Vadon Jánossal. A Várkerületen, a Mária-szobornál állítják fel mobil stúdiójukat, melyből 6 és 10 óra között megy majd a műsor, amit országszerte lehet hallgatni. Érdekesség, hogy Balázsék tavaly még a Class FM és a Morning Show keretein belül jártak Sopronban, de ez már történelem. Az viszont biztos, hogy, ha csak egy napra is, de ismét 4 óránál több helyi tartalmat hallhatnak a 94.1 MHz hallgatói. A helyszínre látogatók pedig játszhatnak, élőben hallgathatják Balázsékat, és értelemszerűen személyesen is találkozhatnak velük. Hurrá.

tovább:
8 órányi műsor Sopronból a Rádió 1-en!