“Könnyűlovassággal” próbálunk egyről a kettőre jutni

Nagy a tétje csapatunk péntek esti jászberényi összecsapásának, amelyen a bajnoki tabella  két utolsó helyezettje találkozik. Mindkét fél  1-1 győzelemmel áll Csapatunk nehéz helyzete szurkolóink előtt közismert, Dénes Gabi, Geri és Sasa  is sérült, azaz a négyes pozíció gyakorlatilag “kiürült” csapatunknál, nélkülük készültek fiaink a jászsági összecsapásra. Edzőnk, Sabáli Balázs úgy látja, amennyire lehet, csapata felkészült a Jászberény játékából. Kifejtette: a szezon elején játszó berényi gárdát nem látta, szezon közben két légióst cserélt a pénteki ellenfél, amely két jó amerikai kosarast igazolt. Egyikük, Nelson egy vérbeli irányító, alacsony, de roppant gyors, dinamikus kosaras, aki adott esetben kapott kosár után is villámgyorsan megindul, ráadásul nem esik kétségbe, ha magas emberek közé kell betörnie – bár ez most minket annyira “nem érint”. A másik új szerzemény, a bedobó Wallace profi karrierje során, mindenütt 40% fölötti pontossággal dobta a triplákat, ez az egyik nagy erőssége. Rakics és Sejfics már korábban is játszottak a magyar bajnokságban, előbbi távolról veszélyes, utóbbi pedig a palánk alatt domináló középjátékos. Az ötödik légiósuk Lucsics, egy inkább a mezőnyben ügyeskedő magas kosaras, magyar játékosai közül a tapasztalt  Cseh György és Kerpel-Fronius Balázs vesz részt hosszabb “bevetéseken” a bajnokikon. Szakvezetőnk biztos benne, hogy a Jászberény próbálja kihasználni a magassági fölényét. Sabáli Balázs hangsúlyozta: kulcskérdés lesz a védekezés, valamint az, hogy a két fél hogyan reagál egymás lépéseire, változtatásaira, mert ilyenek biztosan lesznek. Edzőnk úgy véli, csapata felkészült az ellenfélből, és amit ígérhet: együttese mindent meg is tesz majd annak érdekében, hogy egyről a kettőre  jusson győzelmek a tekintetében, ami karácsony és a következő hetek erőltetett menete előtt nagyon jól jönne együttesünknek.

tovább: