Fiataljaink kiütéses győzelme Székesfehérváron

Szoros első félidő után, a második 20 percben nagy fölényben játszva fiataljaink kiütéses, 49 pont különbségű győzelmet arattak Alba Fehérvár – SKC 47-96 (16-24, 20-20, 8-25, 3-27) Székesfehérvár, U20-as bajnoki mérkőzés. SKC: Papp B. 5/3, NÉMETH M. 16, WERNER 13, BUZSÁKI 32/24 , BAGÓ 25. Cs.: Garab G. Az első percek kiegyenlített játéka után, a negyed második felében Buzsáki Bence tripláival, valamint Bagó Martin palánk alatti eredményessége révén elléptek fiataljaink. A második szakasz hullámzó játékot hozott. Az elején feljött 4 pontra a hazai gárda, ám volt már 13 pontos is fiataljaink előnye, végül a félidőben ugyanúgy 8 ponttal vezetett az immáron Váradi Kornél vezette gárda, ahogy az első 10 perc után. Küzdelmes játékkal indult a második félidő, Buzsáki újabb hármasa egy döntő fontosságú remek, 15-0-s soproni rohamot indított útjára, amelyből Werner Vitya is kivette a részét. Az előny 20 pont fölé nőtt. A befejező 10 percben is nagy fölényben játszottak a srácok, ekkor a sérüléséből felépülő Némó is villogott. Négy játékosunk, Buzsáki (32 pont, 11 gólpassz), Bagó (25 pont, 12 lepattanó), Németh (15 pont, 12 lepattanó) és Werner (13-13 pont és lepattanó) is dupla-duplával zárta az összecsapást.   A fotó a 11.04-i SKC-Falco meccsen készült.

tovább:
Fiataljaink kiütéses győzelme Székesfehérváron

Ostromoltuk a százat

MKB-UROLEASING SOPRON: Honti 8, Holt 11/3, Varga Zs. 15, Krivacevic 22, Tamane 11 Cs.: Eördögh 12/3, Fűrész 3/3, Licskai 5, Czinder 2, Böröndy 4, Doncsecs 4 ‘Zala-Volán ZTE: Bukovszki 2, Zsovár 12, Szélesy 14/3, Czukor 8/3, Page 20 Cs.: Szalay 11, Ambrus 5/3, ”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 38/69 55% ill.30/57 53%’3-pontos dobószázalék: 3/13 23% ill. 3/11 27%’Büntető dobószázalék: 18/22 82% ill. 9/10 90%’Gólpassz: 18 (Honti 5) ill. 15 (Bukovszki 7)’Lepattanó: 34 (Tamane 13) ill. 25 (Page 12)’Szerzett labda: 19 (Varga Zs., Eördögh 4-4) ill. 12 (Ambrus 6)’Eladott labda: 13 ill. 21’Fault: 14 ill. 19’IBM: 126 (Tamane, Varga Zs. 24-24) ill. 69 (Page 23)”Szabó Fanni még a kispadon foglalt helyet, de Fűrész Dia már együtt melegített a társakkal a Zalaegerszeg elleni bajnoki előtt, melyen újra az MKB ARÉNA parkettáján üdvözölhettük csapatunk színeiben Eördögh Editet.’Pontos védekezésel léptünk fel, mely két perc alatt eredményre vezetett. Varga Zsófi ziccere után máris időt kértek a vendégek (2. perc 8-0). A 3. perc végén Page révén az egerszegiek is megszerezték első pontjaikat (12-2). Honti Katával nehéz volt lépést tartani. Kapitányunk egymás után 8 pontot termelt. Az 5. percben nagy taps köszöntötte a hazatérő Eördögh Edót, illetve a sérülése után visszatérő Fűrész Diát (16-5). Zónára állt át ellenfelünk, de megtaláltuk a réseket a védőfalon. A negyed hajrájában pontatlanságunkat kihasználva felzárkózott a ZTE (25-17). Az elkövetkező percekben is akadozott a gépezet, melyet Székely Norbert is észlelt, és magához hívta tanítványait (13. perc 27-21). Tinát rendre jól találtuk meg helyzetben, aki szépen meg is dobta a maga pontjait. A ritmusunkat felvevő vendégek szépen tartották a lépést, a különbség beállt 6-8 pont közé (16. perc 37-29). A szünetre azért 10 pont fölé tornáztuk magunkat (47-35). ‘A félidőt követően ugyanazt a sebességet mutattuk, mely a mérkőzés elején is jellemzett minket (23. perc 55-37). Az egerszedi időkérés sem törte meg a lendületünket (26. perc (65-39). A 28. percben Fűrész Dia triplájával 30 pontra nőtt a különbség (73-43). A negyed utolsó másodpercére Edó tartogatott még egy kis slusszpoént, mely egy bravúros palánkos triplában bontakozott ki …

tovább:
Ostromoltuk a százat