Tíz héten át 660 ukrajnai gyermek táborozhat Velencén

Tíz héten át 660 ukrajnai gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget a magyar kormány – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a velencei táborban. Soltész Miklós azt mondta: olyan rászoruló, az Ukrajnát sújtó háborúban szenvedő ukrán családok gyermekeit látják vendégül Velencén, akiknek az édesapjuk meghalt vagy megsérült a harcokban, illetve jelenleg is kint teljesít szolgálatot a fronton. Az államtitkár elmondta, rajtuk kívül az Erzsébet-program keretében háromezer kárpátaljai magyar gyermek is táborozhat Magyarországon. Arról is beszélt: a kárpátaljaiak mellett 1200-an nyaralnak itt Erdélyből, a Felvidékről Szlovéniából, a Délvidékről és Horvátországból. Az Erzsébet-programra utalva hozzátette: Magyarország erejét, elkötelezettségét szolidaritását mutatja, hogy az elmúlt években felállt egy olyan rendszer, amelyben több százezer gyermek üdültetését, nyaraltatását biztosítják. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben még 50 ezer, majd a következő években csaknem 80-80 ezer, az idén pedig 100 ezer gyermek nyári üdültetésében segít az állam. Mihajlo Junger, Ukrajna magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője kiemelte, hogy a táborba több gyermek Zsitomir városából érkezik, ahol katonai táborok vannak és véres harcok dúltak. Reményét fejezte ki, hogy Ukrajnában is lesz olyan helyzet, hogy magyar gyerekeket tudnak fogadni Kárpátalján, a Kárpátokon túl, a hegyekben, a tavaknál és a Krímben is. Egy “békés ukrán Krímben” – mondta. Hartyányi Jaroszlava, a Magyarországon élő ukránok parlamenti szószólója úgy fogalmazott, a táborban a nyaralás mellett Magyarország megismertetése is cél, az, hogy a fiatalok tudják meg, ki a szomszédjuk. Azt mondta: főleg a Kárpátokon túl élők nem hallanak olyan híreket, hogy “Magyarország ebben a háborúban mégis támogatja Ukrajnát”. A szószóló fontosnak nevezte, hogy az itteni élményeket, híreket a gyerekek a tábor után hazavigyék. Kravcsenkó György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke is köszönetet mondott a csonka családokból érkező gyermekek fogadásáért. Úgy vélte, a gyerekek élményein keresztül, amelyeket hazaérkezve megosztanak a családjukkal, a magyar és az ukrán nép is sokkal …

tovább:
Tíz héten át 660 ukrajnai gyermek táborozhat Velencén