Micsoda dobás! – Kristi Toliver

“A mai napon leigazoltuk a Chicago Sky fiatal titánját, Kristi Tolivert! – vág bele a friss hír részletezésébe Török Zoltán ügyvezető-igazgatónk. – Olyan játékost kerestünk, és találtunk Kristi személyében, aki illeszkedik klubunk koncepciójába. Kristi leigazolása már a tavalyi évad végén is napirenden volt, de financiálisan nem engedhettük meg magunknak, hogy egy teljes szezonra csapatunkhoz hozzuk. A mindössze 23 éves irányító szerződése egyenlőre erre a két hónapra szól, de a folytonosság elvét szem előtt tartva azzal a céllal igazoltuk, hogy kontraktusa a következő szezonra is áthúzódjon.””A Virginia állambeli Harrisonburgban napvilágot látott Kristi Toliver az NCAA-s Maryland gárdájának egyik vezéreként gólpasszairól és kiélezett szituációkban hidegvérrel végrehajtott hajszálpontos dobásairól vált hamar híressé. Az internetes videómegosztókon is elérhető az az emlékezetes dobása, mellyel újoncként, az utolsó másodpercekben beemelt triplájával mentette hosszabbításra a mérkőzést a Duke ellen a Nemzeti Bajnokság döntőjében, mely a hosszabbításban végül bajnoki címet eredményezett a Maryland együttesének. A 170 cm magas, vajkezű irányító NCAA-s évei alatt 41 százalékkal dobta a triplákat, míg a büntető vonal mögül 89 százalékos pontossággal célzott, mely meggyőző teljesítmény! ”A tehetséges játékos elismerésre méltó munkabírásával küzdötte fel magát a legjobbak közé, így nem volt meglepő, hogy a 2009-es WNBA drafton mindjárt az első kör harmadik játékosaként foglalta le játékjogát a Sylvia Fowlest, Candice Dupreet és Dominique Cantyt is soraiban tudó Chicago Sky. Újoncként nem tették ki sorozatosan nagy terhelésnek, így volt amikor csak perceket kapott. Így is átlagban 15 perces játékidő jutott részéül, és azokon a mérkőzéseken, melyen több bizalmat kapott, megállta a helyét. A 3 pontos dobásokat 44,4 százalékkal juttatta célba, mely a második legjobb mutató volt a WNBA mezőnyében, de 91 százalékos büntető dobóátlaga is a legjobbak között volt.”Az amerikai holt szezont Izraelben töltötte, ahol egy hozzánk hasonló fiatal csapatban, a Raanana Hertzeliya együttesében játszott. ”A zenei vérrel is megáldott, így trombitásként sem utolsó Kristi Toliver március 5-én érkezik …

tovább:
Micsoda dobás! – Kristi Toliver