Szafi – Még négy hét a gyógytornáig

“Május 23-án műtött Béres György Doktor Úr Tatán, a Kastélypark Klinikán – vezet be minket Szafi a részletekbe. – A beavatkozás nem hirtelen jött, mivel már január óta fájt a bokám és az achillesem, ezért a szezon végén elmentem Mohácsi János Doktor Úrhoz, aki megállapította, hogy az ugrócsontomból le van válva egy kis csont/porcdarab. Mivel már 2 évvel ezelőtt volt egy ilyen műtétem, amely során kivették a levált darabot – és az nem hozott hosszantartó eredményt -, így az egyetlen megoldás a mozaikplasztika maradt. Ennek a műtétnek az a lényege, hogy pótolják a levált porc és csont helyét, és ezáltal kialakítanak egy új izületi felszínt. Ezt a pótlást a térdemből kivett porchengerekkel végezték. A térdemből ezeket a hengereket olyan helyről vették ki, hogy a hiányuk a későbbiekben, a sportolásomban ne akadályozzanak. Azonban ez hosszú regenerációs idővel jár, így 6 hónapot ki kell hagynom. A műtét után egyből fekvőgipszet kaptam, amit 2 hétig kellett hordanom. Ezt múlt csütörtökön vették le. Mostantól 4 héten át pedig egy Medi Walker bokarögzítő lesz rajtam. Az intenzív gyógytornát ennek a 4 hétnek a lejárta után kezdhetem el.””Szafi, ezúton is jobbulást kívánunk! Várunk vissza a pályára!

tovább:
Szafi – Még négy hét a gyógytornáig

Megnehezítette a Győr a Sopron életét

… … célozva 37 percen át nyílttá tette a csatát. A Sopron a végjátékban felőrölte ellenfelét és megérdemelt győzelmet aratott, … pontjainak köszönhetően mindössze 3 pontos előnnyel ment a kisszünetre a Sopron . A második negyed nem hozott nagy különbséget. A … …

tovább:
Megnehezítette a Győr a Sopron életét

A Pécs nyert, a Sopron visszafordult

… Elmaradt a nagy budapesti női kosaras évzáró miután a Sopron a nagy havazás miatt Budapest fele félúton visszafordult, így a pasaréti „kettősrangadóból” csak a BEAC – MiZo Pécs 2010 összecsapást játszották le. Maga a találkozó nem hozott nagyobb … …

tovább:
A Pécs nyert, a Sopron visszafordult

Látványos támadójáték

”MKB-EUROLEASING SOPRON – BSE-ESMA 97-67 (19-14, 29-8, 30-25, 19-20)”MKB-EUROLEASING SOPRON: Kocsis 7/3, Eördögh 13/6, Horváth Zsuzsanna 13/3, Blahuskova 10, Matovic 13 Cs.: Gorbunova 24/3, Cserny 15, Horváth Zsófia 2, Zsovár -”BSE-ESMA legjobb dobói: Hagara 21, Papp 21”Statisztika”2-pontos: 47/32 68%”3-pontos: 10/5 50%”Büntető: 24/18 75%”Lepattanók: 38 (Gorbunova 8) ill. 20”Szerzett labda: 11 ill. 16”Gólpassz: 25 (Kocsis 9) ill. 16”az első játékrészben mind támadásban, mind védekezésben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, sok látványos akciót vezettünk. Biztos előnyünk tudatában a második félidőt különböző játékelemek, felállások gyakorlásának szenteltük. Támadásunkban ez nem hozott törést, védekezésben azonban összeomlottunk. Újra bebizonyosodott, hogy sokat kell még a védekezést gyakorolnunk.”Károlyi Andrea ujj sérülése miatt nem léphetett pályára.

tovább:
Látványos támadójáték