Eddig is mozgalmasan telt a nyara csapatunk 19 éves, de tudását az előző években első csapatunkban is meg-megvillantó irányítójának, Csendes Péternek, aki a következő napokban sem fog unatkozni
Péter előbb csapatkapitánya volt a Debrecenben az U19-es világbajnokságon szereplő magyar válogatottnak, majd nem sokkal utána a Macedóniában rendezett U20-as B-divíziós Eb-n is szerepelt a korosztályos nemzeti együttesben. Most pedig elutazik az olimpiai előselejtezőre készülő felnőtt válogatotthoz. Vele beszélgettünk a nemzetközi szereplésről
– Ugorjunk vissza egy évet az időben. Te voltál az U18-as válogatott csapatkapitánya, de nem sokkal az Eb előtt megsérültél, és nem tudtál elutazni a versenyre. Hogyan élted ezt meg?
– Nagyjából egy héttel az Eb előtt egy edzőmeccsen történt. Szomorú voltam, és ideges, de leginkább tehetetlen – nem tehettem semmit. Az egyetlen pozitívum az egészben az volt, hogy végül a sérülés nem lett olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnt. Másfél hónapot kellett kihagynom és amikor a felnőtt csapat edzeni kezdett, fokozatosan én is bekapcsolódhattam.
– A debreceni világbajnokságon sokféle kosaras kultúrát ismerhettetek meg testközelből…
– Így van, a csoportban három kontinensről voltak csapatok, az Ázsia-bajnok Dél Korea, Dél-Amerikában Argentína, valamint Törökország.
– Két bravúros győzelemmel kezdtetek…
– Igen, a koreaiakat és az argentinokat sikerült legyőzni. Az egyetlen nagyobb különbségű vereséget a vb-re A-divíziós Eb ezüstérmesként érkező törökök ellen szenvedtük el.
– Utána viszont már nem sikerült nyerni, és itthon azért volt némi – finoman fogalmazva – fanyalgás például a Madagaszkár elleni vereség után…
– Egy mérkőzést, a Japán ellenit sajnálom igazán. Az egy verhető ellenfél volt, ha az a meccs megvan a legjobb nyolc között vagyunk.
– Ez megtörte a csapatot?
– Nem mondanám. Úgy érzem, minden mérkőzésre motiváltan, mentünk föl a pályára, azzal a szándékkal, hogy nyerjünk. Ha már Madagaszkár, Afrika bajnoka szóba került, elhiszem, hogy itthon – mondjuk így – rosszul hangzott, hogy kikaptunk tőlük. Annyit hadd mondjak el, hogy mi rendezőként vehettünk részt a világbajnokságon, a korosztályos ranglistán a hatvannegyedik helyen állt a válogatott. Madagaszkár a harminckettedik, irányítójuk a francia élvonalban, centerük pedig az amerikai egyetemi bajnokságban az NCAA-ban játszik. Összességében bár utolsók lettünk, ami nyilván nem volt jó érzés, de úgy vélem -pár héttel a torna után -, hogy nem szabad kudarcként felfogni, hanem egy nagy élményként, amelynek köszönhetően rengeteg tapasztalatot szereztünk, amelyeket később hasznosítani tudunk.
– A vb után jött az U20-as Eb. Ketten mentetek át a Sopronba hazatérő Meszlényi Robival. Mennyire volt nehéz bekapcsolódni a másik együttes munkájába, amelyet a felnőtt szövetségi kapitány, Ivkovic Sztojan vezetett?
– Közvetlenül a torna előtt kapcsolódunk be, csak két közös edzésünk volt a csapattal az Eb előtt, már kint Szkopjéban. Taktikailag abszolút nem volt nehéz dolgunk, hiszen Váradi Kornél és Ivkovic hasonló stratégia, játékrendszer mellett vezette a csapatát, a taktikai repertoárban nagyon sok volt az átfedés. A társaság, mármint az U20-as srácok is jól fogadtak minket, tehát beilleszkedni abszolút nem volt nehéz. Ami inkább gondot jelentett, hogy mi a világbajnokság meccseivel a lábunkban csatlakoztunk a csapathoz. Ivkovic kifejezetten kért is bennünket, hogy ha fáradtaknak érezzük magunkat, jelezzük. Egy mérkőzésen nem is játszottam.
– Volt eltérés az U19-es vb és az U20-as Eb között?
– Óriási, minden tekintetben. Mind fizikálisan, mind a játék intenzitását tekintve, mind pedig a játékvezetői felfogás vonatkozásában. A világbajnokság sokkal nehezebb volt. Az Eb-n megmutatkoztak hiányosságaink, de bízom abban, hogy jövőre a most világbajnoki tapasztalatokkal felvértezett mostani U19-es társaság sikeresebb lesz.
– Ha már a hiányosságokat említetted, melyek ezek? Leggyakrabban a fizikai lemaradást szokták emlegetni…
– Ezt nem éreztem Szkopjéban. Sokkal inkább egyfajta mentális gátat. Több mérkőzésünket is úgy veszítettük el, hogy a félidőben még vezettünk, de nem tudtuk lezárni. Ivkovic egyszer mondta is nekünk, hogy a felnőtt válogatott nagyon ritkán veszít el szoros meccseket, többnyire megnyeri azokat. Sajnos az U20-as Eb-n mi pont a másik véglet voltunk, az ilyen találkozókat rendre elbuktuk, ebben valahogy előre kell lépni, ha mondhatom így szoros meccseket nyerni meg kell tanulni generációnknak.
– A saját játékodat hogyan ítéled meg a két tornán?
– Mindig lehet jobb. Nyilván dobhattam volna pontosabban, adhattam volna el kevesebb labdát, s minden lehetett volna sokkal jobb is. Mivel tavaly a sérülés miatt nem vehettem részt az Eb-n, tartottam tőle, hogy elég nagy lesz a lemaradásom a mezőnytől elsősorban fizikai téren – szerencsére ezt nem éreztem. Összességében biztos, hogy nagyon sok tapasztalatot szereztem, és ezeket szeretném a jövőben hasznosítani a pályán.
– Most, hogy vége a két korosztályos versenynek, jöhet a pihenés?
– Nem éppen! Négy a vb-n is szereplő fiatal játékost, Meszlényi Robit, Csátaljay Petit, Csuti Kornélt és engem meghívtak a felnőtt válogatott felkészülésére. Péter és Kornél már a felkészülés kezdete óta ott van, mi Robival az Eb után kaptunk tíz nap pihenőt, most csatlakozunk. Ha jobban belegondolok, mivel Robi is Sopronban kezdett, a négy fiatalból hárman soproni nevelésűek vagyunk, ami nagyon nagy dolog.
