Húszpontos vereség

Gyengén kezdett és hamar nagy hátrányba került U23-as együttesünk az NB I B-ben a zöld csoport egyik élcsapata, a Salgótarján ellen. A folytatásban Olivér vezérletével a 3. negyed közepéig kiegyenlítetté tudták tenni tartalékosan pályára lépő fiataljaink az összecsapást, de a 3. negyed közepén eldöntötte a meccset a Salgótarján SKC-Sportiskola – Salgótarjáni KSE 74-94 (23-32, 17-17, 14-24, 20-21) Sopron, néző: 50 fő. V: Tóth K., dr. Magyari, Benedek. SKC-Sportiskola: Papp B. 6, KÁNTOR 33/12, Werner 10, Buzsáki 8/6, BAGÓ 14. Cs.: Garab G.3/3, Németh M., Spéder, Farkas G., Csátaljai. Edző: Váradi Kornél. “Beragadtak” a rajtnál a – fogászati beavatkozás miatt – Polgárdy Ádámot nélkülöző fiataljaink, nem egészen 3 perc elteltével 12-1-re vezetett a csoport egyik élcsapata, a Salgótarján. Váradi Kornél időkérése után Kántor Olivér szerezte egy tripla formájában csapatunk első mezőnykosarát, és az ő pontjaival próbáltak felzárkózni a srácok. Ő azonban nagyon magára maradt a pontszerzésben, a védekezés pedig nem igazán működött, újra 10 pont fölé nőtt a különbség. A szakasz hajrájában Garab G. triplát dobott, Papp Barna és Bagó Martin is szerzett pontokat, így a negyed végén 10 ponton belülre kerültek a srácok. Ahogy a meccset, a második negyedet is jobban kezdték a vendégek (10-3). Olivérnek újfent nem nagyon akadt társa. A szakasz közepén a tegnap Székesfehérváron parádézó Buzsáki Bence jelentkezett egy hármassal, Vitya pedig zsákolt. Időt kért a Salgótarján, majd Olivér 4 büntetőből hármat értékesített, egy 8-0-lal 10-en belülre kerültek fiataljaink, A félidő végén – bár a vendégek egy technikait is kaptak – állandósult a 10 pont körüli különbség. Félidőben ugyanúgy 9 ponttal “mentek” a nógrádiak, mint az első negyed után. A második félidő elején váltva estek a kosarak, majd a szakasz közepén jött egy hullámvölgy, egy 12-2-vel közel 20 pontosra nőtt a hátrány, 19 ponttal “ment” a Salgótarján a záró etap előtt. Volt tartásuk a srácoknak, nem esett szét a gárda a záró szakaszban egy 6-0-lal feljöttek 13 pontra a fiúk, de ebbe…

tovább:
Húszpontos vereség