Nagy tapsot kaptak a soproni színészek – fotók

A Soproni Petőfi Színház nagy sikerrel mutatkozott be a Fertő-tónál, strandszínházi előadásként a Szamártestamentum című zenés bohózatot játszották el a napfürdőzőknek. A jól megérdemelt taps sem maradhatott el a szereplőknek a szórakoztató, könnyed kikapcsolódást nyújtó produkció után.

tovább:
Nagy tapsot kaptak a soproni színészek – fotók

Sikeres volt a Sportmajális

Gyermekzsivalytól volt hangos a Káposztás utcai sporttelep május elsején. A II. Soproni Sportmajális ezúttal is a mozgás és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. Ugyan a délutáni programok egy részét az eső meghiúsította, az ovifocikupa nagy sikerrel zárult.

tovább:
Sikeres volt a Sportmajális

Ballagások Sopronban

Közel hétszáz diák mond búcsút középiskolájának a hétvégén városunkban. Dr. Fodor Tamás polgármester ezúttal a Széchenyi István Gimnázium ballagásán vett részt. A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Liszt termében köszöntek el tanáraiktól és diáktársaiktól a végzősök.

tovább:
Ballagások Sopronban

Megnyílt a Családi Majális

A Munka ünnepe elsősorban a pihenésé, ilyenkor a család és a kikapcsolódás kerül a középpontba. Mindennek egyik legjobb formája, ha a gyermekeket játékokkal, sporttal, a felnőtteket pedig szórakoztató műsorokkal várják a szervezők május elseje alkalmából.

tovább:
Megnyílt a Családi Majális