USA BASKETBALL – Elképesztő számsorok!

Az USA női válogatottja elképesztő eredménysort tudhat maga mögött! ”Az Olimpián először 1976-ban mutathatták meg, mit is tudnak a népszerű játékból. Ezüstéremig vitték, egyedül a híres szovjet csapat állította meg őket. Az 1980-as játékokról politikai okok tartották távol őket, de ezt követően – leszámítva a kisiklásnak számító 1992-es barcelonai Olimpiát – egyeduralkodóvá váltak. Az elmúlt 35 év során 6 aranyérem, 1 ezüst, és egy bronz került az amerikai lányok nyakába. Mindezt úgy érték el, hogy 50 mérkőzésből 47-et megnyertek! Szenzációs teljesítmény! ”A Világ-bajnokságokat tekintve is kiemelkedik az USA BASKETBALL, mely mintegy 30 éven át, 1953-tól egészen 1983-ig, a Szovjetúnióval futott versenyt. A 80-as évek közepétől ezen a téren is szinte egyedül maradtak, rendre maguk mögé utasítva a mezőnyt. Az 1986-os győzelmüket továbbiak követték. Csupán 1994-ben és 2006-ban taszították le őket a trónról. Brazília és Ausztrália volt a két sikeres kihívó. Legutóbb 2010-ben foglalták el méltó helyüket a világ tetején. Ekkor a rendező Csehország előtt végeztek az élén magabiztos teljesítménnyel. Eddig 118 mérkőzést játszottak a Világ-bajnokságokon, melyekből 97-et megnyertek, 21-et elvesztettek. 8 arany, 1 ezüst, és 2 bronz csillog a vitrinükben.”A játékosoknak nagy megtiszteltetés az amerikai színeket képviselni, melyért minden lehetőséget megragadnak. Bekerülni azonban nem könnyű, hiszen az alappillérnek számító sztárok mellett évről évre termeli ki az egyetem a tehetségeket, akik közül egy-egy ezeken a turnékon bizonyíthatja rátermettségét a válogatottra. Erre most Brittney Grinernek nyílt alkalma, aki mindössze 20 éves, és még az egyetemi padot koptatja. A jövőben minden bizonnyal sokat fogunk hallani róla. ”Nem mindennapi élmény vár tehát azokra, akik kilátogatnak a vasárnap 18.30 órakor kezdődő szezonnyitó mérkőzésre, melyre a belépés díjtalan. Az ünnepélyes programok azonban már 17 órakor megkezdődnek, és ezért – na, meg az óriási érdeklődés miatt (a környező országokból is sorra kapjuk az érdeklődő emaileket) – érdemes időben kilátogatni a csarnokba! A találkozót a DIGI SPORT élőben közvetíti!

tovább:
USA BASKETBALL – Elképesztő számsorok!

Hagyománnyá vált az AFIT-osok találkozója

Sopronban ma is igazi márkanév az AFIT annak ellenére is, hogy az üzem hosszú évek óta nem működik. Az egykori autófelszerelési vállalat dolgozói tartják a kapcsolatot egymással, és megragadnak minden lehetőséget a személyes találkozásra. Ezt bizonyítja, hogy már harmadik alkalommal tartanak összejövetelt. A szép számú résztvevőt dr. Simon István is köszöntötte.

tovább:
Hagyománnyá vált az AFIT-osok találkozója