Pártolói kártyák, díjmentes mérkőzések októbertől!

Kiemelt mérkőzések: Euroliga alapszakaszából a Fenerbahce elleni mérkőzés; Euroliga rájátszás; Bajnoki alapszakasz során a Pécs elleni találkozó; a Magyar Bajnoki Rájátszás során a Pécs elleni mérkőzések; illetve ha sorsolás úgy hozza a Magyar Kupában a Pécs elleni mérkőzés.’ ‘Tehát csupán ezen kiemelt mérkőzéseknek – Fenerbahce, Euroliga rájátszás, és Pécs elleni találkozók – a megtekintésére kell az érdeklődőknek jegyet váltaniuk, melyekre a jegy-ár egységesen 1600 forint. Így hűséges szurkolóink és a kosárlabda szeretők olyan csapatok soproni vendégjátékát is díjmentesen tekinthetnek meg, mint a Jekatyerinburg, a Madrid, a Gdynia, a Szeged, vagy akár a Győr!”Természetesen gondoltunk azokra is, akik ragaszkodnak saját helyeikhez, és bérlet vásárlásukkal évek óta segítik csapatunkat. Számukra 9900 forintos áron lehetőséget biztosítunk pártolói kártya megvételére, mely a megszokott helyük fenntartása mellett a szezon valamennyi mérkőzésére belépést biztosít, illetve a klub által szervezett szurkolói utakra is kedvezményt nyújt! Reméljük, hogy a pártolói tagság megváltásával hűséges szurkolóink nemcsak a csapat felé rengeteg erőt sugárzó buzdításukkal, hanem a klubkártyák kiváltásával is hozzájárulnak klubunk minél sikeresebb szerepléséhez. ”Bízunk abban is, hogy ezzel a rendszerrel hozzá tudunk járulni a nehezebb anyagi helyzetben lévők szabadidejének hasznos eltöltéséhez, a családok kikapcsolódásához, ahhoz, hogy a kosárlabda minél több embert magával ragadjon, és nem utolsó sorban meg tudjuk állítani az évről évre történő nézőszám csökkenést!”A pártoló kártyákat szeptember 14-től, a Krasznai Ferenc Torna – melynek sajtótájékoztatóját a közeljövőben a Megyei Kosárlabda Szövetség tartja – tervezett nyitó napjától árusítjuk. Az első héten a már korábbi években is bérlettel rendelkezők biztosíthatják maguknak jól megszokott helyeiket, majd szeptember 20-tól már mindenki számára lehetőség nyílik a pártoló kártyák megváltása.

tovább:
Pártolói kártyák, díjmentes mérkőzések októbertől!