Születésnapját ünnepelte a Bányászati Múzeum. Dr. Faller Jenő bányamérnök, a Központi Bányászati Múzeum első igazgatója 60 évvel ezelőtt alapította meg az intézményt, mely Magyarország egyik legnagyobb műszaki múzeuma is Sopron belvárosában. A születésnaphoz kapcsolódik „ A MI 60 ÉVÜNK…” című kiállítás, melyben az érdeklődők szemelvényekben megtekinthetik a város és a bányászat kapcsolatát, valamint az Esterházy palota, és a múzeum történetét.
Archives: magyarorsz
MSZP: történelmi vesztesek lehetünk
Újra a történelmi vesztesek közé kerülhet Magyarország – mondta hétfői, soproni sajtótájékoztatóján Ujhelyi István, az MSZP EU parlamenti képviselője.
VOLT 2018: Megérkeztek az első nevek
Megérkeztek az első nevek a 2018-as VOLT Fesztiválról , ők már biztosan ott lesznek Sopronban, a Lövér Kempingben jövő nyáron. A fesztivál 2018 június 26-án a nulladik napon a Depeche Mode koncertjével kezdődik. A zenekar 1985-ben koncertezett először Magyarországon, legutóbb idén májusban voltak a Groupama Arénában Budapesten és jövőre a VOLT előtt februárban is jönnek, akkor a Papp László Budapest Sportarénában játszanak. A szintén brit, heavy metált játszó Iron Maiden eddig tizenkétszer lépett fel Magyarországon, legutóbb éppen a VOLT-on tavaly. A több mint négy évtizede működő Iron Maiden tavaly Sopronban teltházas koncertet adott, jövőre a Legacy of the Beast turné keretében érkezik; a koncertsorozatot az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette. A brit Hurts néhány hete megjelent új albumát jövőre Sopronban, a VOLT Fesztiválon is bemutatja. Szintén fellép a 2018-as VOLT-on a Los Angeles-i rap-rock sztárcsapat, a Hollywood Undead, amely tavaly a zamárdi Strand fesztiválon játszott. A drum’n’bass rajongók az idei Szigeten is látott brit Rudimental dj-szettjére táncolhatnak a Telekom VOLT Fesztiválon. 2018-ban is megrendezésre kerül a Petőfi Zenei Díj átadója, mely a fesztivál első napján, június 27-én lesz. 60 ÓRÁS EARLY BIRD JEGYELŐVÉTEL: 2017. NOVEMBER 23. 12.00 – 2017. NOVEMBER 25. 00.00 Részletek: ht tps://volt.hu/hu/jegyek/category/entry-ticket
Zöldebb jövőre készül a VELUX
Folyamatosan készül egy zöldebb jövőre és kiemelt témaként kezeli a fenntarthatóság kérdését a hazánkban közel 1100 főt foglalkoztató tetőtéri ablakgyártó és értékesítő nagyvállalat, a VELUX Magyarország Kft.
tovább:
Zöldebb jövőre készül a VELUX
34 milliós támogatás a VELUX munkatársainak és helyi szervezeteknek
A cégcsoport szinten működő Alkalmazotti Alapítvány tavaly összesen 34 millió forint támogatást nyújtott Magyarországon.
tovább:
34 milliós támogatás a VELUX munkatársainak és helyi szervezeteknek