Cegléden ugrunk neki az évnek

– Mennyi pihenőt kaptak a lányok, és hogyan álltak vissza az edzésekbe?”- A Vasas elleni mérkőzés után mindenki megkezdte megérdemelt pihenőjét. A Karácsonyi Ünnepeket követően, december 27-én este találkoztunk újra. Látszott, hogy a pihenő alatt is odafigyeltek magukra. Jó alapot adtak nekünk az elmúlt két hétben elvégzett összetett munkához, mely két ciklust is magába foglalt.”- Milyen jellegű edzések vártak rájuk?”- Egyrészt dinamikus erő állóképességet fejlesztő gyakorlatok, melyeket Lukasz irányított, másrészt a taktikai repertoárunk bővítése, alakítása állt a középpontban.”- Utóbbiban közrejátszott Tina távozása és Betty érkezése?”- Természetesen már az új szerkezetnek megfelelően dolgoztunk, de még Betty nélkül, aki a vizsgáit követően csütörtökön este érkezett meg Sopronba.”- Az új szerkezet milyen változásokat hoz magával?”- Az alapvető stílusjegyeink megmaradnak, de mindenképpen szeretnénk a lehető legjobban kihasználni ennek a szerkezetnek az előnyeit. Erről bővebbet nem is mondanék, aki kijön a mérkőzéseinkre, fel fogja ezeket fedezni.

tovább:
Cegléden ugrunk neki az évnek

Elrajtolt az alapozás

Az első napon Fegyverneky Zsófia, Horti Dóra, Krivacevic Tina, Fűrész Dia, Czank Tímea, Czinder Adrienn és Doncsecs Kitti jelenlétével rajtolt el az alapozás, Székely Norbert vezetőedzőnk, Kellerné Seres Éva másodedzőnk és az új évadra szerződtetett Lukasz Trzaskoma erőnléti edzőnk irányításával. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Szasa Kurasova és Sara Krnjic is, míg Zavecz Hanna érkezése az ausztrál válogatott további programjának alakulásától függ. A többiek utánpótlás válogatott kötelezettségeiknek tesznek eleget. A felkészülés menetéről Székely Norbert vezetőedzőnk adott tájékoztatást.””Amint látható, szakmai stábunk kibővült Lukasz Trzaskomával, aki egy komolyan kidolgozott fizikai felkészítést épített fel. Ennek megfelelően az alapozás első szakasza elsősorban az ő irányításával zajlik majd. Az első napokban még rávezetés történik. A terhelést fokozatosan növeljük, melynek maximumát szeptember közepén érjük el. Az edzőmérkőzések pontos rendje még nem alakult ki. Az biztos, hogy augusztusban nem lépünk még pályára, illetve szeptemberben a soproni Krasznai Kupán majd Kassán, egy tornán veszünk részt.”

tovább:
Elrajtolt az alapozás