Van mire alapozni!

‘- Milyen előnyökkel járhat, hogy már most együtt alapozhat a csapat? ”- Sokat számíthat, melyet minél hatékonyabban ki kell használnunk! Sőt, ehhez hozzáadódik még egy óriási előny, miszerint a keretben minimális mozgás volt a tavalyihoz képest. A közös alapozás lehetőséget adhat arra, hogy az előttünk álló két szűk hónap alatt közel egy szintre kerüljenek a játékosok. Folyamatos, következetes építkezéssel jó csapatjáték felé tudunk elmozdulni. Kedvező lehet az is, hogy nagyon fiatal a játékosállomány, akik így jobban terhelhetőek, több munkát lehet velük elvégezni. ”- A játékosok többsége is kivételes helyzetben van: a megszokottnál több idejük jutott nyáron a pihenésre. Látható ez rajtuk? ”- A hosszú nyár miatt óvatosan vágtunk bele a munkába, nem akarjuk “letépni” a lábaikat. Fokozatosan, jól kidolgozott szisztéma szerint növeljük majd a terhelést, mely során fontos szerep hárul Zsoltira és Seryre. Ennek megfelelően nem kaptak még a lányok nagy terhelést, de már látszik egy-egy gyakorlatnál a nyári pihenő kedvező hatása. Ez a lebonyolítási rendszer – az EB a szezont követte – a kluboknak kedvezett, melyekkel a csapatok élhetnek. ”- Ezzel együtt a fizikai állapotuk rendben van? ”- Teljes mértékben! Nem kell a nulláról indulnunk, a jelenlegi állapotukat nézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy elvégezték azt az egyéni munkát, amit a nyárra rájuk osztottunk.”- Amber mikor csatlakozhat? ”- Ez attól függ, meddig lesz versenyben a WNBA-ben csapata, a Connecticut. Amint véget ért számukra a tengerentúli szezon, Amber két hét pihenő után csatlakozik csapatunkhoz. Nagyon várjuk vissza! Amber a tavalyi év során igazi csapatjátékossá vált, rengeteg munkát végzett a csapatért, a társakért, melyet nem lehet pótolni. Átmenetileg azonban meg kell tudnunk oldani a helyettesítését.”- Hogyan alakul a felkészülés szűk két hónapja? ”- Az edzéseket, a felkészülési mérkőzéseket annak szellemében állítottuk össze, hogy egyre erősebb szintre kerüljünk, az Euroliga kezdetére készen álljunk. Jelenleg a hangsúly még azon van, hogy a …

tovább:
Van mire alapozni!