Sztárparádé Sopronban!

– Szombaton eléggé akadozott a játék, igaz két ember is hiányzott a rotációból, mely behatárolta a lehetőségeinket. Érdemes így bármilyen következtetést levonni a látottakból?”- Természetesen! Nem játszottunk jól, és látnunk kell ennek minden összetevőjét. A nehézségeinkből magyarázható valamelyest a mutatott játék, de csak részben. A problémákat el kell tudnunk különíteni egymástól. Egyrészt visszavezethető a hiányzókra, arra, hogy Betty csak egy edzésen volt túl, a szerkezet változásból, vagy a szünet okozta kimaradásból is fakadhat. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az egyéni képességeink és meglévő erényeink révén ezeken a problémákon felül kellett volna kerekednünk. Egy Cegléd elleni meccs, minden körülményt figyelembe véve sem okozhatott volna ilyen nehézségeket. Nem aggódom, ki kell még forrnia az új szerkezetnek – amit ráadásul még a Cegléd ellen a hiányzók miatt nem is tudtunk érdemben gyakorolni -, és játékban vissza kell jutnunk arra a szintre, amit november végén, december elején mutattunk. ”- Hogyan illeszkedett a csapatba Betty? ”- A hiányzók révén még ő sem abban a szerepkörben játszott, amit majd várunk tőle. Az idő rövidsége miatt a teljes repertoárunkkal sem volt még képben, így szűkített tere volt csupán, és vele kapcsolatban nekünk is.”- Szerdán az Euroliga top csapatainak egyike, a Fenerbahce az ellenfelünk. Mivel lehet a két csapat játékereje közti különbséget csökkenteni? ”- Az első, és legfontosabb dolog, hogy ne kapjunk gólt gyorsindításból! Továbbá meg kell akadályoznunk, hogy könnyű ziccereket érjenek el, és a lepattanók terén sem nőhetnek a fejünk fölé. Ha ezeket sikerül megvalósítanunk, akkor 5-5 elleni játékra lesznek kényszerítve, melyben kisebbek a különbségek. Tehát, ha a csapatjáték dominál, akkor esélyünk lehet egy jó meccset játszani velük.”- Magyarán az egyéni képességekre építenek?”Az egyéniségek maximális kihasználtsága jellemző rájuk! Persze ehhez egy normális játékrendszer is párosul, de az egyéni képességek sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak. Mondhatnánk azt, hogy míg nálunk 60-65 százalékban a rendszer dominál, addig náluk ugyanez az érték az…

tovább:
Sztárparádé Sopronban!

Egymás ellen dolgoztak a mentők és a légimentők

Volt, amikor két helikopter ment egy helyszínre, amikor pedig kellett volna, nem riadóztatták a légimentőt. Belső vizsgálat folyik, hogy mennyiben veszélyeztette a rossz szervezés a sérültek ellátását.

tovább:
Egymás ellen dolgoztak a mentők és a légimentők

Halálesetek miatt késnek a soproni légiósok

Nem érkezett vissza az eredetileg megbeszélt időpontban a Soproni KC két amerikai légiósa, David Brooks és Donta Richardson. Az SKC két, a szezon eddigi részében többnyire jól teljesítő amerikai kosarasának a megállapodás szerint a két ünnep között kellett volna visszaérkezni. A soproni honlap tájékoztatása szerint a napokban mindkét játékos családjában haláleset történt, temetésre kellett menniük

tovább:
Halálesetek miatt késnek a soproni légiósok

Magyar foci, térdrerogyva

… … elkezdünk károgni, meg panaszkodni, és sírni, hogy igazából nem is kellett volna ide eljutni. Nem kell nekünk BL, jó a Soproni Liga. Sopron nélkül. Hát jelentem, kár, kár. Kár, hogy ezt a posztot meg kell írni. Illetve nem is feltétlenül most kell, és nem … …

tovább:
Magyar foci, térdrerogyva