Trendek a televíziózásban, amelyek változást hoznak 2018-ban

Az elmúlt években igen kevés sikeres ötlet valósult meg a televíziós technológiák terén, amelyek kiemelkedő változást hoztak volna. Egyelőre csak annyit látunk, hogy az internetes sebességgel, sávszélességgel kapcsolatban vannak előrehaladó mutatók. A televíziózást mégse fenyegeti az internet térhódítása? A műsorkínálatok bővülnek, a piac lefedettsége javul, de ez inkább a már meglévő technológiák fejlődésének tudható be, de nem valós változásnak. Elsősorban az internet fejlődése miatt szorulnak háttérbe a televíziós szolgáltatások, habár koránt sem mondható, hogy veszélyben lennének. A stagnálás néha normális. A fogyasztókat nehéz képernyő előtt tartani és a legutolsó igazi áttörés az IPTV és az okos-televíziózás megjelenése volt. Ám ebben segíthet az is, ha kellően gazdag a televíziós csomag kínálata, hogy mindenki találjon kedvére való, minőségi műsorokat kínáló csatornákat, mint például az Invitel televíziós kínálatában . A reklám szükséges rossz, de lehet hasznos is A TV szempontjából a legkellemetlenebb dolog a fogyasztók számára még mindig a reklámok egyre nagyobb mennyisége; hogy nem lehet megnézni egy jó filmet kevés szünettel vagy szünet nélkül (kivétel prémium csatornák, de ebből is nagyon kevés van manapság). Ilyen szempontból a célzott reklámok jelenthetik a következő lépcsőfokot, hiszen ha már a csatornák és szolgáltatók megélhetését jelentik a reklámok, akkor azok legyenek fogyasztó-specifikusak, hiszen akkor a fogyasztó sem érzi annyira kellemetlennek a reklámot, ha úgy érzi, hogy az személyesen neki szól. A hírműsorok minősége döntő tényező A hírműsorok minőségfaktorának növelése is gyakran benne van a nemzetközi piackutatások igényfelméréseinek középpontjában. Egy jó hír izgalmas, a valóság, mindig véresebb és kegyetlenebb a fikciónál, amennyiben az megfelelően van tálalva. Az embereket oda lehet vonzani a képernyő elé megfelelő hírműsorok sugárzásával. Hasonló a helyzet a késő esti talk show-kkal. Jobb, ha száraz beszédtémák helyett a műsorvezetők a történeteik ikonjaivá válnak, akik egyben ezen történetek tanulságának véleményvezérei is. Nagy probléma még, hogy a reklámfilmgyártás költségei gyakran nagyobbak, mint amekkora…

tovább:
Trendek a televíziózásban, amelyek változást hoznak 2018-ban

Balfi Medvehagyma Fesztivál

Szórakoztató medvehagymás délután várta az érdeklődőket Balfon. Az iskolában és annak udvarán, szombaton déltől várták a tavasz hírnökeként is ismert erdei növény kedvelőit. Az intézmény pedagógusai, diákok, szülők mind azon serénykedtek, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Remek ételek készültek, természetesen medvehagymával. A sátorban gyerekek meseelőadását, homokanimációs bemutatót és késő délután a Sativus koncertjét láthatták. A kézműves termékek sokasága mellett a Szélkakas játékmasinái színesítették a programot.

tovább:
Balfi Medvehagyma Fesztivál

Balfi Medvehagyma Fesztivál

Szórakoztató medvehagymás délután várta az érdeklődőket Balfon. Az iskolában és annak udvarán, szombaton déltől várták a tavasz hírnökeként is ismert erdei növény kedvelőit. Az intézmény pedagógusai, diákok, szülők mind azon serénykedtek, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Remek ételek készültek, természetesen medvehagymával. A sátorban gyerekek meseelőadását, homokanimációs bemutatót és késő délután a Sativus koncertjét láthatták. A kézműves termékek sokasága mellett a Szélkakas játékmasinái színesítették a programot.

tovább:
Balfi Medvehagyma Fesztivál

Világsztárok az Arénában

– Lement már hét forduló, mely alapján ki lehet jelenteni, hogy az egész mezőny legjobb csapata érkezik hozzánk. Nemcsak a posztok tekintetében bomba erősek, hanem csapatként is! Egyszerű dolgokat csinálnak, de azt pontosan és nagy sebességgel hajtják végre. Jól járatják a labdát a posztok között, és a játékosok nemcsak saját maguknak, hanem egymásnak is megteremtik a helyzeteket.”- Ki lehet egyáltalán emelni bárkit is közülük?”- Nehéz válogatni a nevek között, de azért Taurasiról feltétlenül szólni kell, aki véleményem szerint a világ legjobb játékosa. Ezt a kinti mérkőzésen is tapasztalhattuk. Fantasztikus képességgel, tudással rendelkezik, melyhez elképesztő energia, önbizalom társul. ”- Készültök valamilyen meglepetéssel?”- Nagy újdonságot nem hiszem, hogy tud egymásnak mutatni a két csapat. Jól ismerjük egymást, tudjuk, ki, hogyan reagál bizonyos helyzetekre. Fontos, hogy a lehető legpontosabban hajtsuk végre, amit tudunk. ”- Eredménytől függetlenül mikor lennél elégedett a mérkőzés után?”- A legalapvetőbb követelmény, hogy mindenki küzdjön, hajtson. Nagyon boldog lennék, ha meg tudnánk oldani részfeladatokat, és egy szoros mérkőzésre késztetnénk ellenfelünket.

tovább:
Világsztárok az Arénában

Egyik pillanatban így, a másikban úgy…

… … a szilveszter. Ugye mindenki avval, vagy azokkal szeretné tölteni akit/akiket szeret. Én is így vagyok ezzel. Csak mivel Sopron kicsi, és most már lassan ott tartunk, hogy mindenki ismer mindenkit, mindenkinek van baja mindenkivel. Így nehéz összehozni … …

tovább:
Egyik pillanatban így, a másikban úgy…

Köztértakarítás a Citadella környékén

Lakókörnyezetük tisztaságáért felelősséget érző soproniak szemétgyűjtést szerveznek a Citadellánál ma, hétfőn 16 órától. Az ott élők szeretnék segíteni a takarítást végző cégek munkáját és arra akarják felhívni a figyelmet, hogy mindenki tehet a lakóhelye tisztaságáért.

tovább:
Köztértakarítás a Citadella környékén

Győzelem Edóért

””MKB-EUROLEASING SOPRON – Ibiza 82-65 (25-17, 22-17, 15-19, 20-12)”MKB-EUROLEASING SOPRON: Gorbunova 21, Cserny 15/3, Blahuskova 15, Matovic 14, Horváth Zsuzsanna 9/3, Kocsis 6, Horváth Zsófia 2, Zsovár -”Rosszul indult a mai napunk. Eördögh Editet meg kellett operálni a délutáni órákban miután elzáródott az epevezetéke. Edó már jobban van, de nem tud hazajönni a csapattal hétfőn Sopronba.”A mérkőzés első 10 perce sem alakult a legjobban, miután irányítónk, Kocsis Bogi a 3. percben már 3 faultot számlált, így le kellett cserélni. A felkészülés során Bogi mellett kényszerből Edo szokott irányítani, de most ő sem állt Natalia Hejkova rendelkezésére, aki Horváth Zsuzsanna kezébe helyezte a karmesteri pálcát. Zsuzsi remekül oldotta meg a feladatot. Állandó 5 emberes szerkezetben hatékonyan zónáztunk, és támadásban is jól használtuk ki a magassági és minőségi fölényünket. A mi akaratunk érvényesült, mindig volt valaki, aki pluszt adott hozzá a csapatjátékhoz. Jó volt látni, hogy mindenki veszélyes volt a gyűrűre.”A második félidő elején a nyakunkra jöttek a hazaiak, 5 pontra megközelítve minket. A játékvezetők is segítségükre siettek, már-már komikus ítéleteikkel. Nem zavarodtunk azonban meg, és a negyed végére újra megnyugtató előnyre tettünk szert. A hajrában nem adtunk már esélyt a közönsége által űzött, végig kitartóan harcoló spanyol csapatnak, akik a 35. percben egész pályás letámadásra tértek át. Natalia Hejkova azonnal időt kért, és a csapat okosan végrehajtva edzőnőnk utasításait átjátszotta a letámadást, és állva hagyta ellenfelét.”A csapat a győzelmet a délután műtéten átesett Eördögh Editnek ajánlja!””A másik mérkőzésen”ROS Casares Valencia – Delta Kosice 59-51”A spanyol együttes 6 légióssal teletűzdelt erős keretével vesz részt a tornán.”

tovább:
Győzelem Edóért