Az Együtt konkrét javaslatot küld az ellenzéki pártoknak, Gyurcsány és az MSZP igényeit is figyelembe vették. 30-40 körzetről így kapásból lemondana a baloldal. De mindenkinek lehetne külön listája.
Archives: gyurcs
Kezdődik az MSZP végjátéka
A szocialisták katasztrofálisan leszerepeltek, és megindulhatnak a thürmerizálódás útján, az átalakuló baloldali színtéren Gyurcsány és Bajnai pártjai váratlanul megizmosodtak. Gyengült a Jobbik, nem tud megerősödni az LMP
tovább:
Kezdődik az MSZP végjátéka
Mágel: összeállt a bukott baloldal
Újra összeállt az országot a csőd szélére juttató bukott baloldal: Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy koalíció, helyi fullajtárjuk Kalmár István – közölte Mágel Ágost (Fidesz).
Közgyűlés Sopronban: témát adott az elkúrtuk
Ismét egy olyan soproni közgyűlésen vagyunk túl, amely nem nélkülözhette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. Hiába közeleg a karácsony, de az igazság, az igazság – tudtuk meg.
Fennmaradt a béke látszata az MSZP-ben
Kulturált Gyurcsány-ellenesség jellemezte az egyik résztvevő szerint az MSZP frakcióülését, ahol a Demokrata Párt alakításának hírét tárgyalták meg.