Világsztárok a túloldalon

“A Fenerbahce egy extra képességű csapat, melyben Taurasi révén a világ egyik, ha nem a legjobb játékosa a vezér. Mindegyik poszton világklasszisok szerepelnek, sőt még a cserepadon is olyan játékosok ülnek, akik a nemzeti válogatottjaikban meghatározó szerepet töltenek be. ”Ezen kiemelkedő képességű játékosokkal szemben az egységnek döntő szerepe lesz. Szeretnénk ennek megfelelő stabil védekezéssel, és gyors, kreatív támadójátékkal fellépni. Alaposan feltérképeztük őket Kocsis Bogi és Pados Noel háttérmunkájának köszönhetően. Kijelenthetjük, hogy nincs gyenge pontjuk, de természetesen azokat a kiskapukat, melyeket felfedeztünk az elemzésük során, igyekszünk minél hatékonyabban kihasználni. ”A csapat jó hangulatban készül a megmérettetésre, erre egyedül Czank Timi sajnálatos sérülése vet árnyékot. Sajnos őt hosszabb időre nélkülöznünk kell. A bevethető játékosaink láthatóan koncentráltan, nagy fegyelemmel készülnek az elkövetkező hetek nehéz feladataira. Olyan menet előtt állunk, mely során nemcsak az Euroligában, hanem itthon is nehéz mérkőzések elé nézünk, melyeken csak maximális koncentráltsággal lehetnek győzelmi esélyeink.”Örülök, hogy csapatunk jó irányba halad az általunk elképzelt úton, de nem szabad megállnunk, van még hova fejlődnünk! Biztos lesznek zökkenők, de biztató, hogy láthatóan felvesszük a versenyt erősebb csapatokkal szemben is. Ha nem lesznek további sérülések, akkor olyan eredményeket tudunk elérni az idei szezonban, melyek méltóak klubunk hírnevéhez!”

tovább:
Világsztárok a túloldalon