Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette egy BBC-újságíró

Sűrű bocsánatkérésre kényszerült szerdán a BBC, mivel az egyik újságírója Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette. Ahmen Khawaja, a brit közszolgálati médiatársaság Világszolgálatának munkatársa először azt írta a Twitteren, hogy a 89 esztendős II. Erzsébet királynő kórházba került, és nemsokára “hivatalos közlemény” várható. A “közlemény” rövidesen meg is jelent, de csak Ahmen Khawaja újabb Twitter-üzenetének formájában, amely már a királynő haláláról szólt. Az üzenet futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiafelületeken, a BBC újságírója azonban gyorsan észbe kapott, és “téves riasztás” címmel korrigálta előző üzeneteit, amelyeket törölt is. A sztoriból annyi volt igaz, hogy az uralkodó szerdán valóban járt a dédnagyapjáról, VII. Eduárd királyról elnevezett londoni kórházban, de csak egy rutinjellegű éves kivizsgáláson. Az eset megszólalásra késztette a Buckingham-palotát is. Az első számú londoni királyi rezidencia szóvivője megerősítette az uralkodó orvosi rutinvizsgálatának tényét, hangsúlyozva, hogy előre tervezett, minden évben esedékes vizsgálatról volt szó, amely után a királynő távozott is a kórházból. A szóvivői nyilatkozat puszta elhangzása is jelzi, hogy az udvar milyen jelentőséget tulajdonít a szerdai incidensnek. A Buckingham-palota ugyanis a törvényerejű szokásjognak megfelelően a legszükségesebb minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról, orvosi kivizsgálásairól. A titoktartás szigorára jellemző, hogy az uralkodó néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában, 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről is csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki, hogy még 1966-ban vastagbélrákkal kezelték. A BBC szerdán közleményben kért elnézést a történtekért, és bejelentette, hogy az ügyben fegyelmi eljárás indul. A magyarázatból kiderült az is, hogy a médiatársaság rendszeres közvetítési próbákat tart a királyi család valamely magas rangú tagjának elhunyta esetére, és szerdán is volt egy ilyen próba, amelyet a cég természetesen nem a nyilvánosságnak szánt. A BBC szerint e “technikai próbaközvetítés” idején születtek a hamis halálhírt terjesztő Twitter-üzenetek. A munkatárs, akinek Twitter-oldalán …

tovább:
Twitter-üzenetben a brit uralkodó halálhírét keltette egy BBC-újságíró