Tanuszodát került átadásra Mezőkövesden

Tanuszodát építettek Mezőkövesden, a több mint félmilliárd forintba került létesítmény pénteki átadásán részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tállai András, a tárca parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Varga Mihály az eseményen azt mondta: a létesítmény egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, ugyanakkor új munkahelyeket is teremt. Szólt arról: az, hogy Budapesten 2024-ben nem tartanak olimpiát, nem jelenti azt, hogy a sportberuházásokról és fejlesztésekről le kellene mondani, arról pedig különösen nem, hogy a magyar vidéknek a kormány lendületet adjon. Elmondta azt is: a kormány a tanuszodák építésének támogatásával azt szeretné, hogy “egészségesebb nemzet legyünk, gyerekeink megtanuljanak úszni”, sportoljanak. Ehhez azonban uszodákra van szükség – jegyezte meg, hozzátéve: bízik abban, hogy Mezőkövesdnek ez egy olyan sport létesítmény lesz, amely a következő generációknak úszásban, vízilabdában és más sportágakban is öregbíthetik a város hírnevét. Tállai András azt mondta: a tanuszoda a mezőkövesdi gyermekek, fiatalok és diákok egészséges életmódra való nevelését szolgálja, a város “épül, szépül, és már eléri a megyei városok fejlődési szintjét”. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármester egyebek mellett arról szólt az átadáson, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város képviselőtestülete 2015-ben döntött az uszoda építésérők. A kivitelezést a helyi Szilvási Kft. végezte, a kormány 400 millió forintot biztosított, a város ehhez 106 millió forintot tett hozzá.   Príspevok Tanuszodát került átadásra Mezőkövesden zobrazený najskôr Blog search .

tovább:
Tanuszodát került átadásra Mezőkövesden