Sikeres k
Archives: fesztiv
Sörpénz a sportpályára
A VOLT Fesztiv
Felújításra kerül a soproni Campus sportpályája
Ünnepélyes keretek között került átadásra a Soproni Sörgyár ajándéka a Nyugat-magyarországi Egyetem részére, ami nem volt más, mint közel 3 millió forint. Az összeg egy felajánlás eredménye a HEINEKEN HUNGÁRIA részéről, ami a következőképpen gyűlt össze. Az idei évben a VOLT Fesztiválon minden elfogyasztott korsó Soproni árából 20 forintot a Nyugat-magyarországi Egyetem támogatására ajánlott fel a sörgyár, és egyben a fesztiválozókat arra kérték, hogy szavazzanak is. Tegyék le a voksukat három előre kiválasztott ügy közül arra, ami számukra a legszimpatikusabb, így a szavazás végén kiderül, hogy mire is fordítható az összegyűlt, felajánlott összeg. Az idei VOLT Fesztiválon Sopronit fogyasztók az alábbiak közül választhattak szavazatukkal: 1. A soproni Campus területén lévő szabadtéri sportpálya felújítása. Bár a sportpályán lehetne kosár-, kézilabda- és kispályás foci meccseket is tartani, jelenlegi állapotában a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. Felújítva, a sportpálya az egyetem önszerveződéssel működő, aktív sportéletének egyik jelentős helyszíne lehetne. 2. Balek-gólya hetek megrendezése. A Nyugat-magyarországi Egyetemen több százéves hagyománya van az elsőéves hallgatók fogadásának, felkészítésüknek az egyetemi életre. A támogatást a „gólyák” elszállásoltatására, étkeztetésére, a számukra szervezett programok lebonyolítására fordítanák. 3. Hallgatói napok megrendezése. A soproni négy kar, illetve a külső karok minden esztendőben megrendezik hagyományos – több napos – hallgatói rendezvényüket, melyeken a hallgatók nagy létszámmal és nagy aktivitással vesznek részt. A támogatásból a soproni Ökörsütő napokat, a mosonmagyaróvári Parasztolimpiát, a szombathelyi SEK Diáknapokat, és a győri AK Napokat finanszíroznák. A fesztiválozók örömmel szavaztak és döntöttek. A nagy többség a sportpálya felújítása mellett tette le a voksát, így nem is volt más hátra, mint az összegyűlt 2 783 000 forint ünnepélyes átadására. A Nyugat-magyarországi Egyetem Rektori Hivatalában megtartott sajtótájékoztatón a Soproni Sörgyár képviseletében Szederkényi Zita adta át a támogatást, amit Dr. Cseh Sándor a NYME Oktatási rektorhelyettes és Héregi Eszter HÖK elnök vett át. Szederkényi Zita a Heineken Hungária Zrt. kommunikációs menedzsere köszöntőjében elmondta, hogy az idei…
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: 120 ezren buliztunk, 5 és fél nap boldogságban
Megdőlt a tavalyi létszámrekord, idén tízezerrel többen VOLToztunk. Az Arctic Monkeys záró koncertjén mintegy húszezer fesztiválozó gyűlt össze.
tovább:
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: 120 ezren buliztunk, 5 és fél nap boldogságban
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: 120 ezren buliztunk, 5 és fél nap boldogságban
Megdőlt a tavalyi létszámrekord, idén tízezerrel többen VOLToztunk. Az Arctic Monkeys záró koncertjén mintegy húszezer fesztiválozó gyűlt össze.
tovább:
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: 120 ezren buliztunk, 5 és fél nap boldogságban
ROKO Sopronban járt
A hírhedt bécsújhelyi rongáló, ROKO Sopronban, konkrétabban a VOLT Fesztiválon járt. Legalábbis a fesztivál területén talált matrica erről tanúskodik. Tavaly év végén már “vérdíjat” tűztek ki rá Ausztriában, mert Bécsújhely számos pontját elcsúfította monogramjával, de az iparnegyed több másik településén is feltűntek feliratai.
tovább:
ROKO Sopronban járt
VOLT 2014 – Amint belemelegedünk, érződik is – fotók, videó
Fotnos, hogy m
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: ki írta alá a lányok mellét?
Eddig a Hurts fantasztikus, lehengerlő koncertj
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: sikerül-e túlszárnyalni a HURTS koncertjét vasárnap?
Eddig a Hurts fantasztikus, lehengerlő koncertj
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: óriási hangulat a 3.napon, ma zúznak a Tankok!
Hatalmas bulit tolt a Sunrise Avenue a nagysz
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: ma zúznak a 25 éves Tankok!
A harmadik fesztiv
VOLT 2014 – Tölcsérből isszák a nagyok a sört – fotók, videók
Nincs több sportcipőm, és ma sem szeretnék elesni: folyamatosan frissülő fotós, videós összeállításban mutatjuk be a VOLT Fesztivált.
tovább:
VOLT 2014 – Tölcsérből isszák a nagyok a sört – fotók, videók
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kit talál el Steve Aoki tortája?
A Thirty Seconds To Mars csütörtök este érkezik a nagyszínpadra, őket követi Steve Aoki, aki 10 db, hatalmas tortát rendelt – nem saját fogyasztásra!
tovább:
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kit talál el Steve Aoki tortája?
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: mit gondolnak a soproniak a fesztiválozókról?
A Thirty Seconds To Mars cs
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kinek repül torta a képébe?
A Thirty Seconds To Mars cs
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: Kiss Tibi mondta: vízállóak vagyunk!
A Quimby egy őr
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: nagy ívben teszünk az esőre!
A Morcheeba koncertj
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: Sopron gyönyörű – a Morcheeba énekesnőjével interjúztunk
Morcheeba, MGMT, Quimby, Icona Pop, Skillet, Woodkid – csak néhány nagy név, akik szerdán jönnek Sopronba.
tovább:
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: Sopron gyönyörű – a Morcheeba énekesnőjével interjúztunk
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: miért jó másoknak is, ha sört iszol?
Morcheeba, MGMT, Quimby, Icona Pop, Skillet, Woodkid – csak n
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kungfuzás tört ki a Mary PopKids koncertjén
Morcheeba, MGMT, Quimby, Icona Pop, Skillet, Woodkid – csak néhány nagy név, akik szerdán jönnek Sopronba.
tovább:
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kungfuzás tört ki a Mary PopKids koncertjén
Kedden indul a 22. VOLT Fesztivál
Keddtől 5 napon
VOLT Fesztivál 2014 BLOG: kell gumicsizma vagy nem?
Nagyon nagy a harc a J
GySEV a VOLT-on, Watch Out!
A biztons
VOLT FESZTIVÁL 2014 – Friss Hírek
Bizony, lassan ism
Hosszabb lesz a VOLT Fesztivál
Az Arctic Monkeys v
Tudj meg mindent a VOLT-ról! – Élő tudósítás Budapestről
A kisalfold.hu
Jordán Tamás stand up estje
Időpont : 2014.05.31 19:30 Helysz
VOLT Fesztivál 2014. 07.-02./06.
A VOLT Fesztiv
A Tankcspada Sopronban a VOLT Fesztiválon zúz
A 25 éves banda a jubileum alkalmából sört is készített, amely a Soproni márka limitált szériája.
VOLT Fesztivál: indul a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny
2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA.
tovább:
VOLT Fesztivál: indul a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny
Skillet a VOLTon! És hamarosan jön a részletes program
˝Amerika nagym
Skillet a VOLTon! És itt a részletes program!
˝Amerika nagymúltú, ellenállhatatlan rock bandája Sopronban!˝ – jelentették be a VOLT Fesztivál szervezői.
Köszönöm VOLT Fesztivál! HURTS idén is – új neveket kaptunk
Csütörtökön újabb neveket jelentettek be a VOLT Fesztivál Facebook-oldalán.
tovább:
Köszönöm VOLT Fesztivál! HURTS idén is – új neveket kaptunk
ARCTIC MONKEYS a VOLT Fesztiválon!
A szervezők szerint a soproni fesztiv
Július 3-án jön Sopronba az Oscar-díjas Jared Leto!
A Thirty Seconds to Mars amerikai rockegy
Július 3-án jön Sopronba az Oscar-díjas Jared Leto!
A Thirty Seconds to Mars amerikai rockegy
A jövő ma és holnap
Utazó planetáriumot, a VOLT Fesztivál robotarzenálját és érdekességeket ígér a jövő technológiáiról a Pro Kultúra családi programja.
tovább:
A jövő ma és holnap
Kettős győzelem született a Sop-Rockon
Az Euforia Express nyerem
Kit szeretnél látni a 2014-es VOLT Fesztiválon?
Elindult a kívánsággép: mely zenekarokat, dj-ket szeretnétek a jövő évi fesztiválra? Szavazás!
Olvasóink véleménye: a VOLT úgy jó, ahogy van
Az olvasói szavazatok alapján kiderült: a voksolók 42 százaléka úgy véli, hogy ne cseréljen időpontot a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound.
Miért cserélne időpontot a VOLT és a Sound? – szavazás
A zamárdi önkormányzat tárgyalást kezdeményezne a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound szervezőivel, hogy a két rendezvény időpontját cseréljék meg. Önnek mi a véleménye? Szavazzon!
tovább:
Miért cserélne időpontot a VOLT és a Sound? – szavazás
Soproni múzeum: a jó hely
Soproni intézmények is csatlakoztak a Múzeumok Őszi Fesztiváljához, aminek keretében idén 170 múzeum 1515 programmal várja a látogatókat országszerte.
tovább:
Soproni múzeum: a jó hely
Soproni Piknik Gasztronómiai Fesztivál
Esemény neve : Soproni Piknik Gasztronómiai Fesztivál Időpont : 2013.08.19 00:00 – 2013.08.20 23:59 Helyszín : Sopron, Fő tér További információ: Bormarketing Műhely Kft. Telefon: 06 99/508-835
Ghymessel zárult a Tízforrás – videó
A Ghymes koncterjével ért véget vasárnap a tizedik Tízforrás Fesztivál Hegykőn.
A VOLT-on már bizonyítottak
A soproni Red Eye Run ugródeszkának használja a VOLT Fesztivált. Nyár végére koncertet és demó CD-t terveznek.
tovább:
A VOLT-on már bizonyítottak
Nagy siker a záró hangversenyen
A Tízforrás Fesztivál keretében a hegykői 18. musicalszeminárium zárókoncertjét rendezték a hétvégén a szabadtéri színpadon a zsúfolt nézőtér előtt. A műfaj ígéretes tehetségei hosszan tartó vastapsot kaptak.
tovább:
Nagy siker a záró hangversenyen
Belmondóval indult a Tízforrás – programok
Pénteken kezdődött a tizedik Tízforrás Fesztivál Hegykőn. A koncertek mellett lesznek kiállítások, filmvetítések, túrák a Fertő tó környékén.
Belmondóval indul a Tízforrás – programok
Pénteken kezdődik a tizedik Tízforrás Fesztivál Hegykőn. A koncertek mellett lesznek kiállítások, filmvetítések, túrák a Fertő tó környékén.
Belmondóval indul a Tízforrás – programok
Pénteken kezdődik a tizedik Tízforrás Fesztivál Hegykőn. A koncertek mellett lesznek kiállítások, filmvetítések, túrák a Fertő tó környékén.
Tízforrás: zene, művészet, film, képzőművészet hat településen a Fertő parton
A Tízforrás Fesztivál központja továbbra is Hegykő. Emellett további öt településen lesznek programok. Újdonságok a megszokott színvonalon.
tovább:
Tízforrás: zene, művészet, film, képzőművészet hat településen a Fertő parton
A 2013-as Tízforrás Fesztivál fellépői, koncertjei
A nyitónapon fellép a Belmondo, vasárnap a Zagar, másnap Halász Judit, a fesztivál Ghymessel zárul.
Tízforrás: napi bontásban a programok
A hegykői Tízforrás Fesztivál július 12-én, pénteken kezdődik, s tart egészen július 21-ig vasárnapig. Itt a programok, napi bontásban.
Illés Zoltán szerint a VOLT kinőtte a Lövér kempinget
A VOLT Fesztivál kinőtte a kempinget, viszont lesz anyagi forrás az új helyszínen az infrastruktúra kialakítására – fogalmazott lapunknak Illés Zoltán államtitkár. 2018-ban költöztetnék a VOLT-ot a Páneurópai Piknik emlékpark környékére.
tovább:
Illés Zoltán szerint a VOLT kinőtte a Lövér kempinget
Élő videó a VOLT-ról: kövesd online a koncerteket!
Élő, videós közvetítés a VOLT Fesztivál több koncertjéről. Ha nem vagy ott, itt megnézheted!
Élőben a VOLT-ról! Hősök, majd Ganxta Zolee – live
Élő, videós közvetítés a VOLT Fesztivál több koncertjéről. Ha nem vagy ott, itt megnézheted!
A VOLT-on ott kell lenni!
Huszonegyedik
Indul a VOLT!
A j
Már építik a VOLT Fesztivált
Megkezdődött a Lövér Kempingben a kedden induló VOLT Fesztivál építése. Idén a zene mellett kiemelt figyelem összpontosul a környezetvédelemre is.
tovább:
Már építik a VOLT Fesztivált
Jövő hét kedden startol a VOLT Fesztivál
Minden esély megvan arra, hogy ismét rekordszámú fesztiválozó jöjjön el a Lövér kempingbe. A nulladik napon ünnepli szülinapját a Punnany Massif.
Teljes a VOLT programja
Alig h
Még párat kell aludni: teljes a VOLT programja
Alig három héttel a 21. VOLT Fesztivál indulása előtt újabb 10 helyszín programját hozták nyilvánosságra a szervezők.
Add elő magad! – Mehetnek a VOLT-ra fotók
Sikeres volt a 2. Add elő magad! Tehetségek Fesztiválja. Több mint 50 színpadi produkciót és több tucatnyi képet nézhetett végig a közönség a hétvégén a Soproni Petőfi Színházban.
Előadták magukat! – Sikeres volt az Add elő magad!
Sikeres volt a 2. Add elő magad! Tehets
Kézművessörök és -pálinkák fesztiválja Hegykőn
Pénteken délután 4-kor kezdődik a II. Hegykői Kézműves Sörök és Pálinkák Fesztiválja a termálfürdő parkolójában.
Indul az add elő magad! – fotók
Több mint 20 óra színpadi próba és rengeteg otthoni gyakorlás. Pénteken élesben is kiderül, hogy mire volt elég. Délután négykor kezdődik a 2. Add elő magad! Tehetségek Fesztiválja a Soproni Petőfi Színházban.
tovább:
Indul az add elő magad! – fotók
Add elő magad! Elkezdődött a visszaszámlálás – fotók
Pénteken délután négykor startol a 2. Add elő magad! Tehetségek Fesztiválja! a Soproni Petőfi Színházban.
tovább:
Add elő magad! Elkezdődött a visszaszámlálás – fotók
Nem bírja a VOLT-ig? Bulizzon a Nova Rock Fesztiválon!
Június 14-én megnyitja kapuit a Nova Rock Fesztivál Nickelsdorfban/Miklóshalmán. A szervezők 150 ezer látogatót várnak. A biztonsági szervek is már felkészülten várják a tömeget.
tovább:
Nem bírja a VOLT-ig? Bulizzon a Nova Rock Fesztiválon!
Tehetségek és ismert sztárok!
Nemcsak a fiatalok kapnak bemutatkoz
Tehetségek és ismert sztárok Sopronban
Nemcsak a fiatalok kapnak bemutatkozási lehetőséget az idei Add elő magad! Tehetségek Fesztiválján Sopronban, de egy igazi sztárzenekart és egy extrém sportolót is meghívtak a rendezvény szervezői.
Összeállt VOLT három nagy színpadának programja
Két „későn jövő” külföldi fellépővel teljessé vált és a mai napon elérhető lesz a VOLT Fesztivál három nagyobb színpadának programja.
Összeállt a VOLT három nagy színpadának programja
Két „későn jövő” külföldi fellépővel teljessé vált és a mai napon elérhető lesz a VOLT Fesztivál három nagyobb színpadának programja.
Nagyon népszerű az Add elő magad! Tehetségek Fesztiválja
A zene lesz a főszereplője az idei Add elő magad! Tehets
A zene lesz a főszereplője az idei Add elő magad! Tehetségek Fesztiváljának!
Összesen 62 produkcióval neveztek a második soproni tehetségkutatóra a fiatalok.
tovább:
A zene lesz a főszereplője az idei Add elő magad! Tehetségek Fesztiváljának!