Tiltott határátlépések Sopronnál

Két esetben is tiltott határátlépés miatt intézkedtek a hét végén a soproni rendőrök – közölte Kuntzné Kékesi Éva sajtóreferens hétfőn az MTI-vel. Szombat kora délután egy török, nem sokkal később pedig két szomáliai férfit igazoltattak. Egyiküknél sem volt a magyarországi tartózkodásra jogosító úti okmány. Előbbit elengedték, miután az osztrák hatóságok azt közölték róla, hogy hatályos ausztriai tartózkodási

tovább:
Tiltott határátlépések Sopronnál

Gyerekosztály

Akkor szép az élet amikor egészségesek vagyunk. Amikor ledönti az embert valami kór vagy betegség, alig várja, hogy újra a régi legyen. Jobb esetben otthon párnák közt lábadozunk, de vannak esetek amikor kórházban kell a gyógyulásra várni. Vannak pro és kontrák, jelen esetben a soproni kórházról. Sajnos nemrég, mint látogató, kellett a győri úti létesítménybe mennem.

tovább:
Gyerekosztály

Liszt Fesztivál

Az idei Liszt Fesztivált március 19. és 21. között rendezik a Liszt-központban. A háromnapos komolyzenei kavalkádon fellép többek között a Pianoforte Duo, azaz Hsin-Ni Liu és Legendy László zongoraművészek, illetve az Impressions Jazz Quartet, akik Oscar Peterson Easter Suite című művét adják elő. Igazán izgalmasnak ígérkezik Cakó Ferenc homokanimációs programja, amit Liszt és más szerzők műveire

tovább:
Liszt Fesztivál