Oda kell figyelni a Szekszárdra

„Kifejezetten nehéz mérkőzésre számítok az utóbbi évek legerősebb szekszárdi csapatának otthonában, mely hazai környezetben mindenkire veszélyes lesz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de teljes fokú koncentrációra lesz szükség, ha biztos győzelmet akarunk aratni. Ehhez a mi akaratunknak kell érvényesülnie, melyet jó védekezéssel tudunk megalapozni.”Ezzel már három bajnokin leszünk túl, melyre azért volt szükség, hogy az Euroliga rajt előtt a jövő héten még tudjunk felkészülési mérkőzéseket játszani a Kassa és az USA válogatottja ellen. A két találkozó eltérő lesz abból a szempontból, hogy a keddi Kassa elleni mérkőzésen az eredményesség alapvető cél lesz, míg az Amerikai Női Válogatott ellen tudnunk kell, milyen kvalitású játékosok állnak velük szemben a túloldalon, és ennek megfelelően a gyakorlás lesz az elsődleges szempont. Ki kell élveznünk ennek a nem mindennapi találkozónak, estének, minden percét!”

tovább:
Oda kell figyelni a Szekszárdra

Nehéz lépéssel indult az év

„Külső és belső tényezők együttes hatása vezetett oda, hogy ezt a nehéz lépést megtegyük – vág bele a szomorú hír taglalásába ügyvezetőnk. – Bizonyára el kell telnie egy időnek, míg csapatunk magához tér ebből a sokkból. Nem szakmai indokok vezettek útjaink elválásához, ennek megfelelően a döntéssel járó minden következményt teljes egészében magamra vállalom. Angelnek ezúton is köszönjük az elmúlt hónapokat, és sok sikert kívánunk álmai megvalósításához! „

tovább:
Nehéz lépéssel indult az év

Egység mindenek felett!

Az biztos, hogy nem szeptember végén, október elején fogjuk elérni a top formánkat! – vág bele vezetőedzőnk. – Átalakult a keretünk, és a sok új játékos beillesztéséhez, összegyúrásához kellenek a közös edzések. Ez egy új helyzet a korábbi évekhez képest, de megoldjuk! A nehézségek mellett előnyt jelenthet, hogy azok, akik tavaly a csapat gerincét alkották, illetve, akikkel korábban vagy most a válogatottban együtt dolgoztam, ismerik a filozófiámat, a játékról alkotott elképzeléseimet.”- Mire lehet elég ez a szűk pár hét a bajnoki rajtig? ”- Alapdolgok elsajátítására. Felállítunk egy alap támadójátékot, és védekezésben letisztázzuk a szabályokat. A bajnokság első heteiben az erő-gyorsaság-állóképesség hármasra fogunk építkezni, melyet, ha jól használunk, megfelelően eredményesek lehetünk.”- A mérkőzésekre a bajnokság elején nem is fogtok készülni, hanem ritmusból próbáljátok megoldani? ”- Ezt azért nem tehetjük meg. A mérkőzéseket úgy kell lejátszanunk, hogy azok a klub hagyományainak is megfeleljenek. Ez a kettősség – felkészülés és eredményesség – remélhetőleg az elképzeléseink szerint alakul majd. Nehéz szezon előtt állunk, de bízom benne, hogy egységes csapatunk lesz, mely nem ismer lehetetlent!”- Hogyan tervezed használni, rotálni a bő keretet? ”- Egy edző a szezon kezdetén igyekszik minden játékosának bőven lehetőséget adni, majd az idő előrehaladtával érthetően kissé beszűkülnek a dolgok, kialakul, kik azok, akikre minden szituációban bátran lehet számítani. Remélhetőleg mindenki felveszi csapatunk ritmusát, és ha ez így lesz, játékosaink képességeit nézve hiszek abban, hogy idén nem a beszűkülés, hanem éppen ellenkezőleg, a repertoárunk bővülése fog jellemezni minket, és a szezont nem 6-7, hanem 9-10 folyamatosan játszó játékossal tudjuk befejezni.”- Ebben a szerkezetben a tehetséges fiataloknak is jut megfelelő lehetőség? ”- Ez nem lehet kérdés! A klub filozófiája a fiatalok köré épül, ennek megfelelően mindenkire egyformán számítok, aki a nagycsapathoz, illetve a környékére odakerül. A magyar bajnokság ereje pedig lehetőséget is ad arra, hogy mindenki megfelelő játékidőhöz jusson a szezon során. ”- Abramzon…

tovább:
Egység mindenek felett!

Megharcoltunk a döntőért!

SEAT LAMI-VÉD GYŐR: Delmis 8/6, Englert 2, Vida 12/9, Imbergerova 8/6, Radunovic 18/3 Cs.: Fűrész 2, Horváth Zs. 7/3, Keller 4, Borovickova 3, Kovács 4 ‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Toliver 11/3, Honti 12, Holt 6, Milovanovic 15/3, Krivacevic 8 Cs.: Horti 14, Eördögh 11/3, Varga 2, Semsei – ‘Statisztika’2-pontos dobószázalék: 10/24 42% ill. 25/47 53% ‘3-pontos dobószázalék: 9/21 43% ill. 3/16 19 % ‘Büntető dobószázalék: 21/27 78% ill. 20/22 91%’Lepattanó: 29 (Radunovic 8) ill. 31 (Milovanovic 8) ‘Gólpassz: 11 (Englert 5) ill. 12 ‘Szerzett labda: 5 ill. 9 ‘Eladott labda: 13 ill. 7’Fault: 25 ill. 25 ‘IBM: 95 (Radunovic 25) ill. 112 (Milovanovic 26) ‘Könnyed délelőtti kikapcsolódással hangolt csapatunk az elődöntő második összecsapására. Játékosaink kilátogattak az utánpótlásunknak rendezett vidám hangulatú Nyuszi Kupára, ahol szintén megállták a helyüket az aláírások osztogatása és a közös fotók készítése terén.’ A győri mérkőzés már jóval nehezebb feladatnak ígérkezett, de az első percekben tudattuk már ellenfelünkkel, hogy győzni jöttünk! Négy pontunk után azonban a hazaiak is jelezték, hogy nem adják könnyen a bőrüket. Radunovic triplájával pedig minden kezdődhetett elölről (4. perc 6-6). Két perc alatt megdupláztuk előnyünket (6. perc 8-16)! Az előző mérkőzéssel ellentétben ezúttal nem zuhant azonban össze ellenfelünk, és Radunovic vezérletével visszajöttek a mérkőzésbe (8. perc 17-19). A negyed vége előtt Vida triplája gondoskodott a további izgalmakról (20-23).’A 11. percben Vida újabb triplája már egyenlő állást eredményezett. Majd Delmis is bevágott egy távolit. A hazai környezetben mindig veszélyes, és már 5 triplánál járó Győr, ezzel átvette a vezetést (12. perc 26-25)! A három pontos vonaltól 70 (!) százalékos pontossággal célzó hazaiaknál Horváth Zsófia is átdobta védőfalunkat mire megérkezett részünkről is, Jeca révén, az első trojka (15. perc 34-34). Egészen a 19. percig kellett várni, hogy Horti Dóra büntetői után ismét a mi vezetésünkről tanúskodjon az eredményjelző (41-42). Dodi a szünetig hozzátett még két egységet, így egy 8-0-ász szakasznak köszönhetően 3 pontos előnnyel várhattuk a második játékrészt (41-44).’A szünet után úgy tűnt nem sikerül változtatnunk a játék képén. A belelkesedett hazaiak a 24. percben újra magukhoz vették a …

tovább:
Megharcoltunk a döntőért!