Egy labdán múlt a Kupa sorsa

– Az elődöntő és a döntő koreográfiája teljesen különbözött egymástól – vág bele az értékelésbe a láthatóan még mindig feszült vezetőedzőnk, Székely Norbert. – Míg a Szeged ellen hamar nagy előnyt szereztünk, és kis túlzással csak a lefújásra kellett várnunk, addig a Pécs ellen 40 percen keresztül egy magas hőfokú csatát vívtunk. Hullámzó játékot hozott a finálé, ahol nem voltunk eléggé kiegyensúlyozottak, így vereség lett a vége. Ha már az első percektől fogva fel tudtuk volna venni a harcot, illetve ha a második negyedben – miután átvettük az irányítást – tovább tudjuk kontrollálni a játékot, akkor most mi örülhetnénk. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a hazaiaknál döntő pillanatokban akadt egy-két extra kosár, mint például Quigley két sorsdöntő triplája.’- Már a bemelegítés során is érződött a felfokozott hangulat a csarnokban, mely a mérkőzés elején is kiütközött. Számítottunk, készültünk erre?’- Éltünk meg már pár ilyen mérkőzést az elmúlt években , melyekre csak úgy lehet készülni, ha ilyen hőfokú csatákban veszel részt, szerzel tapasztalatot. Elmondani el lehet ezt egy játékosnak, de át is kell élni, a saját bőrén kell érezni miről is van szó. A mérkőzéseken lehet csak ezzel a helyzettel szembesülni. Ez a játékosaink többségében úgy gondolom az évek folyamán kialakult, de a mérkőzés eleji első pofonoktól mégis lassan tértünk magunkhoz. ‘- Ennek ellenére is ott volt az esély a harmadik negyedben, hogy a bajnokihoz hasonlóan a magunk javára fordítsuk a találkozót. Most mégsem sikerült. Miért?’- A második negyedben már átvettük az irányítást, de ezúttal nem voltunk annyira stabilak, erősek, nem jöttek a dobások. A külső dobásokra gondolok elsősorban, melyek elhibázása kissé az önbizalmunkat is megtépázta. Ugyanakkor a Pécs a bajnokival ellentétben nem omlott össze, megtalálta azokat az embereket, akik átlendítették őket a nehézségeken.’- A hajrában már érezni lehetett, hogy egy-két kosár fog dönteni. Végül egy szerencsés Vajda Anna találat döntött. Mondhatni, hogy…

tovább:
Egy labdán múlt a Kupa sorsa