Pontos játék szükséges Zalában

“Jeca kiválása alapvetően befolyásolja csapatunk játékát, hiszen egy kulcs pozícióban lévő meghatározó játékoról van szó, aki tulajdonképpen a második számú irányító volt a pályán. Szükségünk lesz egy-két taktikai váltásra. Olyan játékosok is fel fognak tűnni a négyes poszton, akik eddig nem.’A Zalaegerszeg egy szervezett együttes, sok taktikai variációval felvértezve. Nincs igazi 5-ös centerük, így egy centerrel játszanak. Széles játékra számíthatunk tőlük, ugyanakkor a mezőny embereik magasak, így vérbeli 5-ös center nélkül is magas szerkezetben játszanak. Érdekes összecsapásra számítok, ahol pontosan kell kosárlabdáznunk ahhoz, hogy biztos győzelmet arassunk.”

tovább:
Pontos játék szükséges Zalában