Finisébe érkezett a Szabad a vers! pályázat, már csak a szavazatokat várják a diákok. A tét nem kicsi, a közönségszavazás nyertese hazaviheti osztályának az 1 millió forintos osztálykirándulást. Akár több alkotásra is voksolhatnak, de ugyanazon versre csak egy szavazatot adhatnak le, május 20-a 24:00 óráig.
Archives: csak-egy
Tamás csütörtökön még asztalos, s másnap a világ legjobbjai ellen dartsozik
,,Mondogatom magamnak, hogy ez is csak egy verseny lesz” – fejben így készül a harkai bútorasztalos Alexits Tamás, aki holnap egyetlen magyar dartsosként indul Grazban az European Tour versenyen, ahová hazai sportoló elvétve jut ki, és meccset sem nyert még senki ilyen tornán. Tamás csütörtökön még dolgozik, két hete kezdett a munkahelyén. Nem mert szabadságot kérni, hogy a világ legjobbjai ellen készüljön.
tovább:
Tamás csütörtökön még asztalos, s másnap a világ legjobbjai ellen dartsozik
Három autó ütközött a 84-esen, Kópházánál
A négysávos szakaszon csak egy sáv járható.
Akkor itt inkább nem iszom…
Jó, tudom, ez csak egy sikló. De akkor ott, abban a pillanatban nem tudtam, kígyót, vagy siklót látok -e. Meg aztán amúgy sem lenne olyan gusztusos itt, a régi balfi kútnál megtölteni a palackomat, lévén mióta megvan a Zsolnay-kút, ezt teljes mértékben elhanyagolták. Pedig most még egy nemzetközi kerékpárút is kanyarog előtte…
tovább:
Akkor itt inkább nem iszom…
Bélelt táskába tette a lopott dolgokat a budapesti férfi Sopronban
A rendelkezésre álló adatok szerint B. József 36 éves budapesti lakos – egy alufóliával előre kibélelt – táskába rejtett különböző használati tárgyakat, majd a pénztárnál csak egy rágógumit és egy energiaitalt fizetett ki.
tovább:
Bélelt táskába tette a lopott dolgokat a budapesti férfi Sopronban