Fel kell törni a lengyel zónát!

A két amerikai és egy orosz játékost is felvonultató vendégeink veretlenül vezetik a lengyel bajnokságot. Az Euroligában újoncnak számítanak, mely az első fordulóban látszott is a játékukon. A Rivas Ecopolis otthonában tetemes hátrányba kerültek az első félidőben, de a második játékrészben már csillogtatták erényeiket. Hogy mik ezek, arról Székely Norbert beszélt szerkesztőségünknek.'”Bízom benne, hogy a Gorzow ellen már a mérkőzés elejétől fogva a saját játékunkat tudjuk felmutatni, mely a Kassa elleni első félidőben nem sikerült. Nyilván a tét, a nyitány különlegessége érződött akkor rajtunk. Mindenképp pozitívum volt, hogy mérkőzés közben tudtunk ritmust váltani, de egyszerűbb lenne, ha már a feldobástól kezdve a megfelelő sebességgel játszanánk.”A Gorzow teljesen más játékstílust képvisel, mint múlt heti ellenfelünk. Szívesen használják a zóna védekezést, melyet legegyszerűbben jó védekezéssel, szerzett labdákkal, és leindításokkal tudunk szétzilálni, ahogy azt a Madrid is tette. Támadó felfogásban kosarazó együttesről van szó, ahol a két amerikai, Spencer és Richards, illetve az orosz Sapova képviseli a klasszist, de a lengyel játékosok is jó játékerőt képviselnek. ”Komoly problémát okoz, hogy Jeca kórházba került, és úgy néz ki, nem is számíthatunk rá szerda este. Ettől függetlenül nyernünk kell! Ehhez szükségünk lesz közönségünk támogatására, akik remélhetőleg nagy számban választják szerda esti kikapcsolódásnak mérkőzésünket. Szeretnénk jó és eredményes játékkal szórakoztatni őket!”

tovább:
Fel kell törni a lengyel zónát!

Jeca kórházban!

A vizsgálatok kimutatták, játékosunk szervezetét egy szívós vírus támadta meg. Jecát benn is fogták a kórházban, ahol azonnal megkezdték nála az infúziós és gyógyszeres kezelést. Szerdai játéka kérdéses. Ezúton is jobbulást kívánunk!

tovább:
Jeca kórházban!

Menetel a Gorzow

A legutóbbi forduló eredményei”Bydgoszcz – Gorzow Wielkopolski 60-104 (23-24, 14-23, 15-19, 8-37)’L.d.: Thomas 20/12, Holownia 12, Crisman 11/9 ill. Zurowska 23/15, Vidacic 16, Spencer 14/9, Dureika 14/6, Piekarska 11/3, Sapova 9, Richards 8”’Bystrica – Kassa 48-131 (11-32, 15-24, 10-33, 12-42)’L.d.: Lawless 26/6, Crossley 20/18, Michulkova 20/9, Lisina 20, Hrickova 16/3, Kupcikova 11, Kostaki 10”’Montpellier – Bourges Basket 43-58 (8-14, 11-17, 13-13, 11-14)’L.d.: Constance 14/3, Dijon 11 ill. Miyem 17/3, Kaltsidou 14/6, Salagnac 10”Valosun Brno – ZVVZ USK Prága 61-106 (19-29, 13-21, 15-24, 14-32)’L.d.: Zrustova 20, Hrabakova 10 ill. Peckova 19/3, Bednarova 16, Sujanova 15/3, Kublina 14/3, Tamane 12, Elhotova 12, Kraayveld 10/6”’Hondarribia Irun – Rivas Ecopolis 64-80 (13-15, 14-24, 15-29, 22-12)’L.d.: Bavendam 16, Suarez 14/6, Dapo 11/6 ill. Dubljevic 23/9, Cruz 16/3, Eldebrink 14/9, Ujhelyi 12, Langhorne 6′

tovább:
Menetel a Gorzow