Projekt a tehetségekért

– Mit takar a projekt?’- Célja a játékosok egyéni képességeinek fejlesztése. Augusztus elején felmértük azon 1992 és 1996 között született játékosaink hiányosságait, akikről azt gondoljuk, hogy tudásuk, adottságaik révén később élvonalbeli, illetve válogatott játékosokká válhatnak. Ezek alapján, személyre szabottan összeállítottunk számukra egy programot, melyet folyamatosan alakítunk az egyén fejlődésének megfelelően. Heti öt alkalommal zajlanak ezek az egyéni képzések, melyeken egy-egy edző maximum 2-3 játékossal foglalkozik.”- Van lehetőség heti 5 alkalommal külön foglalkozni a gyerekekkel?”- Természetesen a fiataloknak nemcsak a csapat edzéseken, és ezeken a foglalkozásokon, hanem az iskolában is helyt kell állniuk, mely nem kis feladat. Folyamatos kapcsolatban vagyunk az iskolával és a szülőkkel is, és ezen visszajelzéseket is felhasználjuk a program alakításánál. Az biztos, hogy az egyéni képzések előnyt élveznek a csapatedzésekkel szemben.”- A kiemelt figyelem mellett milyen előnyöket élveznek még a kiválasztott tehetségek? ”- Gyakorlatilag a felnőtt csapat keretét alkotó játékosokkal megegyező figyelemben részesülnek. Tehát a regenerációtól elkezdve a felszerelésen, az orvosi háttéren keresztül minden eszközt megkapnak.”- Kik kerültek be ebbe a tehetséggondozó csoportba?”- Jelenleg kilenc lánnyal foglalkozunk kiemelten: Licskai Zsófia, Vágvölgyi Petra, Szabó Fanni, Czinder Adrienn, Adankó Annamária, Doncsecs Kitti, Böröndy Vivien, Nagy Adél, Feigl Fanni.”- Kik felügyelik a munkát?”- A program szakmai irányítója Székely Norbert. A szervezésért jómagam, és Kellerné Seres Éva felel. A kondicionális munkát Horváth József felügyeli, míg a technikai képzéseket Krivacevic Dragoljub, Kellerné Seres Éva, Horváth József és én végzem. A projektben gyógytornászként Szalay Andrea is részt vesz. Heti rendszerességgel értekezünk, átbeszéljük a következő két hét feladatait, értékeljük a tapasztaltakat.”- Mit vártok a projekttől?”- Elsősorban azt, hogy a junior és a felnőtt korosztály közötti nehéz átmenet minél gördülékenyebben valósuljon meg, minél képzettebb játékosokat tudjunk feladni a felnőtt csapathoz. ”- Mire lehet a projektnek konkrét eredménye?”- Ez egy hosszú távú program, talán még az egy év is kevés az első kézzel fogható eredmények…

tovább:
Projekt a tehetségekért