Elkezdődhet a Sopron környéki hulladékkezelő építése

Sopron, 2011. május 16., hétfő (MTI) – Augusztusban elkezdődhet a Sopron környéki hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése – közölte hétfőn a megyei jogú város önkormányzata. Tájékoztatásuk szerint hivatalosan is megkapta a Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás az értesítést arról, hogy a bírálóbizottság támogatta a benyújtott pályázatot. Így több mint 6,2 milliárd forint értékű térségi hulladékgazdálkodási rendszer épülhet

tovább:
Elkezdődhet a Sopron környéki hulladékkezelő építése

Angel McCoughtry – Akinek szárnyakat adott az Úr!

Angel a Maryland állambeli Baltimore városában született és nőtt fel. Dolgos gyermek évek után kis kitérővel a Louisville Egyetemre vezetett az útja, ahol megdönthetetlennek tűnő rekordokat felállítva, egyenesen ikonná nőtte ki magát. Első évében mindjárt bekerült a konferencia legjobb ötösébe, 2007-ben pedig már az Év Játékosának választották. Teljesítményére felfigyeltek a nemzeti csapatnál is, és beválogatták a Pán Amerikai Játékokra készülő csapatba. Az USA BASKETBALL a torna legfiatalabb csapatával 20 év után újra aranyérmet ünnepelhetett a kontinensviadalon, miután a döntőben 79-66 arányban legyőzte a rendező, Brazília együttesét. Angel a legjobb dobóátlagával, és második legtöbb lepattanójával vezére volt csapatának. ”Ez a siker újabb lökést adott szárnyaló karrierjének. Három egymást követő éven át vezette a Big East konferenciát a pontszerzés, a lepattanózás és a labdaszerzés terén. Az egy ízben 41 pontot termelő Angelt 2009-ben megválasztották a Legjobb Védő Játékosnak. Vezérletével a Louisville, története során először, bejutott a Final4-ba, ahol döntőt játszottak. Ezzel végleg beírta magát az egyetem arany oldalaira. 23,1 pont és 9,3-as lepattanóátlagot produkált az iskolai évek alatt, miközben 2779 pontjával és 1261 lepattanójával a Lousville egyetem ranglista vezetőjeként diplomázott kommunikáció szakon.”Nem okozott meglepetést, hogy elsőként kelt el a 2009-es WNBA Drafton, ahol szinte berobbant a mezőnybe. Újoncként 12,6-os dobó, 3,1-es lepattanó, 2,1-es gólpassz és 2,2-es szerzett labda átlagot produkált. Júliusban és Augusztusban is ő volt a Hónap Újonca, a szezon végén pedig az Év Újonca elismerést is kiérdemelte! Nem csoda, hogy meghívták az idei csehországi Világ-bajnokságra és a 2012-es londoni Olimpiára készülő USA felnőtt válogatottjának bő keretébe, melynek tagjaként az októberi nívós, Bajnokok Tornájának nevezett nemzetközi jekatyerinburgi rendezvényen világsztárokat megelőzve lett a torna Legértékesebb Játékosa (MVP). Meghívott résztvevőként már ekkor testközelből csodálhattuk a játékát, és talán még legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az edzéseken rendszeresen zsákolgató, szorgos, és remek csapatember hírében álló Angel McCoughtryt egy év múlva már a mi csapatunk színeiben …

tovább:
Angel McCoughtry – Akinek szárnyakat adott az Úr!

Minden változik

… … a férjemmel úgy tervezzük, hogy 1 – 1 napot lecsípünk és elmegyünk belföldön valamerre. Cél eddig: Gyula, Debrecen, Sopron .  Augusztusban két hetet fiammal is itthon leszek, vele is tervezek kiruccanásokat, elsőként a DINÓ kiállítást fogjuk megnézni. … …

tovább:
Minden változik