Euroliga – Pénteken Münchenre figyelünk

A FIBA EUROPE 21 csapat nevezését fogadta el. Több nem is érkezett, így az előző szezonhoz képest kettővel csökken az indulók száma. Oroszország és Franciaország mellett ezúttal a szintén pénzben dúskáló törökök kaptak három helyet. A mezőnyből ugyanakkor anyagi nehézségek miatt jó néhány patinás klub is hiányozni fog, így külön öröm, hogy csapatunk, a Győr mellett, továbbra is képviselni fogja a magyar színeket! Lesznek új nevek is a palettán, mint a török Tarsus, a román Targoviste, a francia Arras és a horvát Zágráb.’A lebonyolítás lényege nem változik. A csapatokat három 7 csapatos csoportba sorsolják. Amennyiben a nyolcas döntő rendezője ott lesz a továbbjutók között, akkor minden csoportból az első 5 helyezett lép tovább. Amennyiben a nyolcas döntő rendezője nem a rájátszást érő helyek egyikén végez, akkor minden csoportból az első négy helyezett és a két legjobb ötödik lép tovább.’A sorsolásról a helyszínről jelentkezik majd Török Zoltán ügyvezetőnk.’Indulók”Oroszország: UMMC Jekatyerinburg, Szpartak Moszkva Vidnoje, Nagyezsda Orenburg ”Törökország: Fenerbahce, Galatasaray, Tarsus Belediye Spor”Franciaország: Arras Pays d’Artois, USO Mondeville Basket, Bourges Basket”Magyarország: UNIQA EUROLEASING SOPRON, UNI SEAT GYŐR”Spanyolország: Perfumerias Avenida, Rivas Ecópolis”Lengyelország: CCC Polkowice, Wisla Can-Pack Krakow ”Csehország: BK Brno, ZVVZ USK Praha ”Olaszország: Famila Schio”Horvátország: Novi Zagreb”Románia: CSM Targoviste”Szlovákia: Good Angels Kosice

tovább:
Euroliga – Pénteken Münchenre figyelünk

Euroliga – Veretlen maradt a Fenerbahce

Párosítások’Fenerbahce SK – Basket Lattes Montpellier ‘Ros Casares Valencia – CCC Polkowice’WislaCan-Pack Krakow – ZVVZ USK Prague’Rivas Ecopolis – Bourges Basket’SpartaK Moscow Region – Nadezhda Orenburg’Perfumerias Avenida Salamanca – Beretta-Famila Schio’UMMC Ekaterinburg – Good Angels Kosice

tovább:
Euroliga – Veretlen maradt a Fenerbahce

Felpuhultunk a szünet után

Good Angels Kosice: Zirkova 9/3, Kupcikova 8, Lawless 9/3, Houston 11/6, Dupree 6 Cs.: Kissova 2, Hrickova 11, Cikosova 14/6, Jurcenkova 13 ‘MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 4, McCoughtry 16, Holt 4, Krivacevic 14, Tamane 12 Cs.: Abramzon 9/3, Fűrész 2, Czank 2, Varga 2, Szabó 3/3”A szeptemberi soproni mérkőzéshez képest mindkét oldalon voltak új arcok. Nálunk ugye Amber és Angel, míg a túloldalon a hiányzó Candice Dupree mellett, meglepetésünkre még egy friss igazolás is befutott a Minnesota sztárja, Charde Houston személyében.’Angel a kezdés után azonnal jelezte, hogy jól emlékszik még a kassai gyűrűre, és megszerezte első kosarát csapatunk színeiben. 11-8-as állásnál megtört a folyamatos játék, melyet az elromlott időmérő okozott. Ellenfelünk jól dobott távolról, a 11 pontjukból hármat is triplából szereztek Houston (2) és Zirkova jóvoltából. Sok hiba csúszott a védekezésünkbe, de gyors, pontos akciókkal tartottuk a lépést a hazaiakkal (1. negyed 20-19). A 18. percig folytatódott a tendencia (35-34), a szünetig azonban már csak a Kassa jegyzett találatokat (42-34). Kár volt ezért a két percét! Hullámzó 20 percet nyújtottunk, melyet egészen jó periódusok jellemeztek. Ugyanakkor sok meg nem értésből származó hibát is feljegyezhettünk játékunkban.’Nagyon rosszul alakult a folytatás. Angel a 21. percben megkapta a negyedik személyi hibáját. Kicsit szétesett a játékunk (49-38). A különbség tovább növekedett, ami nem meglepő annak tükrében, hogy Angel kipontozódott, Amber pedig a szünet után már nem tudott pályára lépni. A keddi edzésen megsérült bokája nem bírta a terhelést tovább (61-46). Játékunkból ekkor már hiányzott a kellő agresszivitás is. Ugyan a záró 10 percet döntetlenre hoztuk, de javulás nem állt be a játékunkban. ‘Hiába szedtünk több lepattanót (38-35), az eladott labdáink száma (22) továbbra is azt mutatja, hogy hiányzik az összhang. Láthatóan sok munkára és időre van még szükségünk, amivel csak az a probléma, hogy egy hét múlva rajtol az Euroliga.’Székely Norbert: „Nem tudtuk ellensúlyozni a rengeteg eladott labdánkból bekapott könnyű ziccereket.”

tovább:
Felpuhultunk a szünet után

Kassára került a kupa

MKB-EUROLEASING SOPRON: Honti 4, Czank 11, Varga Zs. 17, Abramzon 11/3, Tamane 11 Cs.: Fűrész 9, Szabó 2, Licskai -, Vágvölgyi – ‘GOOD ANGELS KOSICE: Hrickova -, Jalcova 18/12, Kupcikova 11/3, Lawless 18/6, Jurcenkova 4 Cs.: Zirkova 18/3, Kraayeveld 7, Kissova 4, Carnoka 7/3, Janoscikova – ”Statisztika’Mezőny dobószázalék: 21/60 35% ill. 33/65 51%’3-pontos dobószázalék: 1/10 10% ill. 8/15 53%’Büntető dobószázalék: 22/24 92% ill. 13/18 72%’Gólpassz: 9 (Czank, Fűrész 3-3) ill. 17 (Zirkova 7)’Lepattanó: 26 (Tamane 9) ill. 31 (Lawless 15) ‘Szerzett labda: 14 (Abramzon 6) ill. 18 (Carnoka 5) ‘Eladott labda: 19 ill. 14’Fault: 24 ill. 22 ‘IBM: 91 (Tamane 24) ill. 127 (Lawless 32)”A torna záró mérkőzésén mindkét együttesnek lehetősége nyílt még a végső győzelem kivívására. ennek megfelelően vetették magukat játékba a felek. A nagy lelkesedésnek Hrickova esett áldozatául, aki csúnyán összefutott csapattársával. Mindezt az orra bánta a szlovák játékosnak, akit le kellett támogatni a pályáról. Pontos dobásokkal a negyed közepén pár pontos előnyre tettünk szert (6. perc 12-7). A vendégeknél Lawless gyakorlatilag hátára vette csapatát. A szlovák-amerikai játékos a 7. percben már 10 pontnál járt (14-12). Székely Norbert ma is bátran használta a fiatalokat, akik nem ijedtek meg a nagyobb nevektől, és felvették a harcot a rák bízott emberekkel. A negyed utolsó pillanataiban elég volt pár apró hiba ahhoz, hogy elveszítsük előnyünket (22-24).’A folytatásban is sok hibát vétettünk védekezésben, így hiába szereztünk pontokat, a túloldalon kaptunk is. Lawless triplája után Székely Norbert jelezte is az időkérést az asztalnál (15. perc 27-33). Alig egy perc elteltével jött a következő (27-39). Láthatóan elvesztettük a ritmust. Miután nem jöttek be a dobások, bizonytalanná váltunk a szlovák zóna ellen, akik sorra leindítottak minket. Az időkérés után valamivel stabilabbá váltunk, de felzárkózni esélyünk sem volt. A végén még egy tripla is beesett kassai részről, így a különbség a szünetre 16 pontra növekedett (35-51).’A félidő után Varga Zsófi pillanatok alatt eljutott 4 személyi hibáig. Nem volt más választás, le kellett cserélni. Ellenfelünk jobban is dobott. Ebben a szakaszban jobbára csak a Zane által kiosztott blokkoknak…

tovább:
Kassára került a kupa

Dolgos napok várnak még ránk

Statisztika’Mezőny dobószázalék: 22/62 35% ill. 28/49 57%’3-pontos dobószázalék: 2/11 18% ill. 4/9 44%’Büntető dobószázalék: 6/10 60% ill. 14/17 82%’Gólpassz: 12 (Honti 4) ill. 21 (Németh 7)’Lepattanó: 25 (Tamane 11) ill. 24 (Németh, Fejes, Farkasinszki 7-7) ‘Szerzett labda: 15 (Varga Zs. 4) ill. 12 (Laklóth, Laczi 3-3)’Eladott labda: 18 ill. 16’Fault: 21 ill. 19 ‘IBM: 77 (Tamane 35) ill. 109 (Laczi 21)”Két amerikai légiósunk mellett Krivacevic Tina és Kocsis Bogi is hiányzott a keretből a szezon első felkészülési mérkőzésén. ‘Az első percekben leginkább körbelőtték a gyűrűt a csapatok, egyedül Laczi Edit talált be szegedi részről. A 3 percben aztán megszületett az első hazai kosár is, melyet a frissen kinevezett csapat-kapitány, Honti Kata jegyzett (2-2). A felkészülési mérkőzéseken már átesett, és régebb óta együtt készülő szegediek láthatóan jobban érezték már egymást, mely gördülékenyebb játékban mutatkozott meg (6. perc 6-8). Ellenfelünk őrizte pár pontos előnyét, melyen Zane időntúli büntetői sem változtattak (16-18).’Az új szabályok is okoztak némi fejtörést az időmérők és a játékvezetők körében, de végül tisztázták a véleményes kérdéseket. Varga Zsófi kifejezett bátor és agilis játékkal ragadtatta többször is tapsra a csarnokba kilátogatókat, miközben Szabó Fanni is megszerezte első soproni pontjait (14. perc 22-22). Utóbbi triplájával előbb a 15. percben átvettük a vezetést, majd pontos középtávolijával időkérésre késztettük a szegedi oldalt (27-23). A cserék és az edzői tanácsok egy 10-0-ás szegedi szakaszt hoztak, így a 18. percben már Székely Norbert kért időt (27-33). Sajnos az utolsó két percben sem találtunk be, a Szeged előnye tovább nőt. ‘Lett centerünk perceivel indult a második játékrész, de Laklóth egy jól irányzott hármassal visszaverte a felzárkózási kísérletünk (22. perc 31-39). Kátya Abramzon labdaszerzése és ziccere után a 23. percben Bencze Tamás kért időt (35-39). Hiába kerültünk azonban újra közel, néhány hiba és szegedi kosár visszaállította a 8 pontos különbséget (25. perc 35-43). Zane kifejezetten jól mozgott a palánkok alatt, és termelte a pontokat. A 26. percben szám szerint a 15-et (37-43…

tovább:
Dolgos napok várnak még ránk