Kezdésként mindjárt egy kulcsmeccs!

“Óvatosság mozog bennem, de semmiképp sem félelem! Nagyon nehéz sorozat veszi kezdetét hétfőn, mely mind fizikailag, mind szellemileg megerőltető lesz. Erős csoportban vagyunk, ahol a jól ismert és favoritnak számító török és montenegrói együttes mellett, most még csak sejthetjük, mennyire is erős a finn és a bulgár válogatott. Utóbbiakról is rendelkezünk már információkkal, amely alapján a finnek egy szervezett, sok mozgásos, kellemetlen stílust képviselő ellenfélnek számítanak, a spanyol edzővel készülő Bulgária pedig egy amerikai játékos honosításával alaposan belehúzott. Ebben a csoportban, reálisan nézve meccset is nehéz lesz nyerni! Sajnos komoly lemaradásunk van utánpótlás szinten az európai élmezőnytől, mely felnőtt szinten is érezteti hatását. ”A nehézségekkel együtt felkészülten várjuk a sorozatot, de ez nem jelenti egyenesen azt, hogy mindez a mérkőzéseken is megmutatkozik majd. Biztatóan mozogtunk a világ élvonalába tartozó Brazília és Ausztrália ellen is, de az előttünk álló találkozók mégis nehezebbnek ígérkeznek, hiszen most már nyomás alatt kell teljesítenünk. Fizikailag, taktikailag készen állunk, a tervezett munkát tisztességgel elvégeztük, egymás szemébe tudunk nézni! A mostani edzéseken már csak finomításokat végzünk, és remélem, hogy a selejtezők végén elmondhatjuk, jó csapatunk van, mely jó eredménnyel zárt!”

tovább:
Kezdésként mindjárt egy kulcsmeccs!