Kellett ez a győzelem a lelkünknek!

UNIQA EUROLEASING SOPRON: Fegyverneky , Zavecz , Kurasova , Krivacevic , Horti Cs.: Fűrész D. , Krnjic , Licskai , Szabó F. ‘CCC POLKOWICE: Zoll , Musina , Maltsi , Majewska , Perovanovic Cs.: Petronyte , Frazee , Walich ‘Igen fontos mérkőzés elé néztünk szerda este, melyen a lengyel bajnokság éllovasa, a Polkowice látogatott városunka. ‘Hanna a rá jellemző hasznos játékkal indított. Egy labdaszerzés és két pont került a neve mellé a statisztikában. A következő két találat már lengyel részről érkezett (2. perc 2-4). A 4. percben Fegyverneky Zsófi egy triplával lőtte át az előtte magasodó védőfalat (9-6)! Sajnos Hanna és Dodi is gyorsan összeszedett két személyi hibát, így korán padra kényszerültek. A negyed közepén elkaptunk egy jó sorozatot, melynek a lengyelek időkérése vetett véget (7. perc 18-10). Sara is élt a palánk alatt. Második duplájával 10 pontos előnyre tettünk szert (8. perc 20-10). A vendégek legveszélyesebb játékosának, Zollnak nem hagytunk sok életteret, az ő kikapcsolása kulcsfontosságú volt. Ezt szépen megoldottuk. A 10. percben Hannára ráfújták a 3. hibáját is. A parketten Czank Timi váltotta. Közelebb értek a lengyelek, de Szasa büntetői gondoskodtak róla, hogy a negyed végén is maradjon 6 pont a két csapat között (25-19). ‘Gondjainkat növelte, hogy Hanna után Dodi is három személyinél járt. Licsi jelentkezett a helyén játékra. Bosszantó hibákat követtünk el, melyet Székely Norbert sem nézett szótlanul, és időt kért (13. perc 27-25). Szabó Fanni lépett elő az irányító posztra, és rögtön egy kosarat is elhelyezett. Licsi sem tétlenkedett, juniorjaink bátran és hasznosan játszottak (15. perc 31-27). Nagy rohanások után Sara és Perovanovic növelte a pontok számát (18. perc 33-31). Két gyors támadás, és mindjárt 6 volt közte (37-31)! Az utolsó labda a mi kezünkben volt, melynek végén Szasa dobta rá a labdát, de már időn túl (38-33). ‘A második félidőt is Hanna pontjai vezették fel, mely meg is adta az alaphangot! Lendületbe jöttünk, és bő 3 perc alatt 11 pontra …

tovább:
Kellett ez a győzelem a lelkünknek!